Törökméz

Nem állíthatjuk, hogy a Fenerbahce szurkolói leginkább Budapestre szeretnek utazni. Mert az még rendben, hogy a törökök szeretik a magyarokat, de inkább otthon a bazársoron, ahol remek vevők és a tengerparton, ahol előszeretettel all inclusive ellátásra költik pénzüket. De ha a szurkoló kimozdult, és Budapest felé vette az irányt, általában rosszkedvűen utazott haza, hiszen a magyar futball évtizedekig sokkal jobb volt, mint a török. A hajdani drukkerek időközben hintaszékben ülő, vízipipát szívó öregurak lettek, varázsszőnyegen vagy egy elegáns Mercedes sportautón már aligha száguldoznak.

Nem így az utódok.

A Fenerbahce ifjú, harcias, hangos drukkerei. Azok a férfiak, akik a világ végére is elutaznak kedvenc csapatukkal, s akik mintegy két-háromezren most Budapestre is ellátogatnak, hogy a Szusza Ferenc Stadion lelátóján kiabálják rekedtre torkukat az MTK ellen. Gondolná az ember, hogy Emre, Roberto Carlos, no meg a többi sztár büszkén és boldogan találkozik saját drukkereivel, csakhogy ez meszsze nem így van.

A hírek szerint az isztambuli sztárcsapat budapesti rejtekhelyre vonul. Még az is lehet, hogy valahol a város környékén, a Ságvári Endre Menedékházban keresnek szállást, hogy minél nagyobb csendben, nyugalomban készülhessenek, távol saját híveik túlzott szeretetétől és zajától. Mondhatnánk, nekünk, magyaroknak igencsak meghökkentő a húzás, csakhogy valami hasonlót a kilencvenes évek közepén itthon is átélhettünk. A Bajnokok Ligájában szereplő Ferencváros egy elegáns, hangulatos, faházakból álló budai country klubban éldegélt, elvonulva a szmogos, zajos belvárostól, ott készült az Ajax és a Real Madrid ellen. A terv világosnak tűnt: senki se zavarja meg a felkészülést. Az más kérdés, hogy a legenda szerint néhány feledtébb csinos rajongónak az éjszaka leple alatt mégiscsak sikerült eljutnia egészen a fiúk hálószobájáig...

A Fenerbahce a XXI. századra igazi európai nagycsapat lett, telis-tele milliókat érő sztárokkal. A futballt már ők hozzák – all inclusive kiadásban.