Éremben bízva

RÁC BENEDEK BALÁZSRÁC BENEDEK BALÁZS
Vágólapra másolva!
2008.07.31. 23:11
Címkék
A dzsúdósok így, a dzsúdósok úgy. Mostanában, ha az olimpia szóba kerül, gyakran emlegetik a cselgáncsozókat, és rendre pozitív előjellel, többek között azért, mert háromszor annyian utazhatnak Pekingbe, mint amennyien Athénban tatamira léptek, s egyikük sem az esélytelenek nyugalmával.

Barcelona. A spanyol város nevét talán annyiszor hallották az olimpiára készülő magyar dzsúdósok, mint Pekingét. Tizenhat évvel ezelőtt ugyanis a katalán fővárosban parádéztak a magyar cselgáncsozók: Kovács Antal arany-, Csák József és Hajtós Bertalan ezüst-, Csősz Imre bronzérmet szerzett. A szakemberek szerint a mostani kvótásoknak van esélyük arra, hogy megszerezzék a magyar dzsúdó második olimpiai bajnoki címét, s tizenhat év után az első érmét.

Az ország több pontján tréningező versenyzők az edzőtáborokon túl minden kedden és csütörtökön a Honvéd dzsúdótermében gyűlnek össze keretedzésre, amelyen az olimpiát megelőző héten szinte már több volt az újságíró, mint a versenyző. Ez sajnos a létszám csökkenését is mutatja – ezért is nagy szó, hogy sikeresek a magyarok –, meg azt is, milyen sokan kíváncsiak Baczkó Bernadettre (57 kg), Bor Barnára (+100), Csernoviczki Évára (48), Hadfi Dánielre (100), Mészáros Anettre (70) és Ungvári Miklósra (66).

A lányok – akiknél a szigorú munkamegosztás szerint Baczkó Bernadett felel a DVD-készlet utaztatásáért, Csernoviczki Éva pedig a hajvasaló szállításával van megbízva – közül Mészáros és Csernoviczki sem hozza a legjobb formáját, legalábbis ha hiúsági kérdést csinálunk a szereplésből. A legkönnyebb magyar versenyző jobb szeme alatt továbbra is látható a múlt heti, paksi edzőtáborban szerzett monokli – amelyet a tévések alapozóval tüntettek volna el, az Ebbronzérmes dzsudoka azonban az edzőtermet nem keverte össze a szépségszalonnal –, míg Mészáros furunkulusa miatt az orrán egy hatalmas kötéssel nyilatkozott, csütörtökre azonban már javult az állapota, és bekapcsolódhatott a közös munkába.

Kisebb nyavalyái egyébként majd mindenkinek vannak, tulajdonképpen csak az egyedüliként a második olimpiájára készülő makkegészséges Ungvári lóg ki a sorból. Neki Braun Ákos zrikálását kell elviselnie, mivel a világ- és Európa-bajnok edzőpartnerként segíti társai felkészülését, és a kecskeméti versenyzővel való küzdelem után nevetve megjegyezte, sima volt az összecsapás. A sérülések egyébként szerencsére folyamatosan javulnak. Bor kifordult bokája szinte tökéletes, Baczkó a lábfejét fájlalta, viszont a korábban sérült térde rendben van, míg a májusban mandulaműtéten áteső Hadfinak erőnlétben kellett utolérnie magát – most már csaknem tökéletes állapotban van. Csernoviczki monoklija mellett a hüvelyujján hord műanyag rögzítőkötést, mivel eltörött az egyik ujjperce. A versenyen nem viselheti, azonban bizakodik, addigra minden rendben lesz. De ahogyan a versenyzők szokták mondani, a dzsúdósnak csak a lelke fáj, így nem kell aggódnunk, bízhatunk benne, hogy a számára kirendelt nagy napra mindenki a legjobb formáját hozza. Az egy érem, egy pontszerzés reális vágy, persze ennél jobb szereplés sem elképzelhetetlen. Ezzel pedig a dzsúdó újra olimpiai sikersportág lehetne.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Eb-döntőt vív a magyar női vízilabda-válogatott

Minden más foci
4 órája

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
4 órája

Téli rege – Pucz Péter publicisztikája

Téli olimpia 2026
4 órája

Könnyek – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
4 órája

Hanusz Egon két góllal tért vissza Rennes-be – kézilabdakörkép

Kézilabda
5 órája

Endrick egyelőre remek fogás: bombája megalapozta a Lyon továbbjutását a Francia Kupában

Francia labdarúgás
5 órája

Umar Sadiq két kapura játszott, a Williams fivérek a négy közé juttatták a Bilbaót a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
5 órája

Nehezen, de az Inter legyőzte a Torinót, és bejutott az Olasz Kupa elődöntőjébe

Olasz labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik