Volt esély a sikerre

M. Cs.M. Cs.
2008.07.30. 23:14
Címkék

A múlt hétvégi törökországi tornagyőzelem után két tesztmérkőzésre Belgrádba utazott az augusztus 13-án kezdődő Európa-bajnoki selejtezőre készülő magyar válogatott. A már a kihirdetéskor is hiányzók után újabb játékosokról volt kénytelen lemondani Rátgéber László. A válogatott külső sorának jó része ugyanis sérüléssel küszködik. Németh Bernadett, Honti Katalin, Englert Orsolya és Bujdosó Nóra el sem utazott a szerb fővárosba, az pedig a helyszínen derült ki, hogy Semsei Barbara sem vállalhatja a játékot.

A felsoroltak hiányában is sokáig jól tartotta magát a magyar válogatott a hazaiakkal szemben, akiknél a kezdő ötösben három olyan kosárlabdázó is helyet kapott, aki vagy most is Magyarországon keresi a kenyerét (Jelena Milovanovics), vagy korábban játszott a magyar bajnokságban (Miljana Musovics és Ana Perovics). Az utazás fáradalmai meglátszott a mieink játékán, akik az első negyed végén nagyobb különbséggel is vezethettek volna. A védekezéssel nem volt különösebb baj, ám a támadásban nagyon hiányoztak a most nem bevethető játékosok pontjai. Arról már nem is beszélve, hogy Fűrész Diána és Fegyverneky Zsófia elfáradt, mert nem volt, aki a helyükre lépjen. A végjátékban fordítottak a szerbek. A két csapat csütörtök délelőtt még egyszer megmérkőzik egymással.

Legfrissebb hírek

Supermoto-vb: új kategóriával bővül a visontai versenyhétvége

Egyéb autó-motor
4 perce

MotoGP: Rio de Janeiróban rendezik meg jövőre a szezon előtti bemutatót

Egyéb autó-motor
19 perce

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
34 perce

Bunyósból koronglövő – Kótai Mihály ötvenéves lett

Ökölvívás
45 perce

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
1 órája

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
1 órája

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
2 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
9 órája