Vízi háború? Bírják erővel!

Szenvedés a győzelemért.

Mert ők, a férfi vízilabdázók legjobbjai, ahogy a slágerkönyv címe is mondja: Győzelemre születtek.

A Kemény Dénes irányította válogatott mesterhármasra hajt, Sydney és Athén után Pekingben is a dobogó tetejére akar állni, ennek érdekében pedig nemcsak a vízben, hanem kint, a parton, jelen esetben a tárcsák, a súlyzók között is kínkeserves munkát kell végeznie.

És itt jön a képbe egy kenus. Egy volt kenus. A jobbik fajtából. A legjobbak közül. Zala György az 1992-es és az 1996-os ötkarikás játékon is bronzérmet nyert 1000 méteren, ezenkívül világés Európa-bajnoki érmek sora díszíti sportpályafutását. A 39 esztendős fiatalember álmában sem gondolta volna, hogy egyszer világklasszis vízilabdázók dolgoznak a keze alatt. Pedig így lett…

„Év elején a Domino csapatánál kezdődött – emlékezett viszsza Zala György. – Erőnléti edzőt kerestek, felhívtak, aztán felgyorsultak az események. Olyannyira, hogy Kokó, a csapat edzője beajánlott Kemény Dénes kapitánynak, aki kipróbált: februárban Kecskeméten kezdtem.”

A csodálatos miliőjű uszodában felettébb nehéz elfogadtatnia magát az embernek, aki úgymond ismeretlenül lép be a margitszigeti szentélybe, ahol márványtáblák hirdetik a felejthetetlen sikereket, ahol egy tízméteres sugarú körben több olimpiai bajnokkal találkozik az ember, mint bárhol, ott bizony nincs könnyű helyzetben a halandó. Nézzük, miképpen emlékszik vissza a tíz hete zajló pekingi felkészülés elejére Zala György: „Mit tagadjam, volt bennem némi drukk, nem akárhova mentem… A kezdeti tapogatózás után viszont hamar megtaláltam a játékosokkal a közös hangot, elkezdtünk dolgozni. Mára már tudom, amit korábban nem is sejtettem: csodálatos az uszodák világa, elmondhatatlanul fantasztikus látni, milyen kölcsönös szeretet, összetartás jellemzi ezt a közösséget. Mindig megbeszéljük, kinek mi a tapasztalata, kikérem a véleményüket, elvégre mégiscsak extraklasszis sportolókról van szó, akik már többször is megmászták a csúcsok csúcsát, akik nagyjából tisztában is vannak azzal, mire van szüksége a testüknek, a lelküknek. Sok múlhat viszont az apróságokon, ezekre is igyekszem úgy odafigyelni, hogy az összkép maximálisan jó legyen. Csapatban dolgozunk, így nagyon nagy szerepe van például doktor Martosi Évának is, aki dietetikusként segít a megfelelő táplálkozás meghatározásában.”

A félig viccesen idehaza csak „Balkán Games”-ként emlegetett pekingi férfi pólótornán sorsdöntő lehet a csapat fizikai állapota. Sorsdöntő, hiszen a magyar pólóra oly jellemző játékosság, a finesz, a rafinéria, a technikai tudás a legnagyobb riválisok, a szerbek, a horvátok és a montenegróiak ellen az utóbbi évek tapasztalatai alapján kevesebbet nyom a latban, mint szeretnénk. Kevesebbet, mert a játék ezeken a meccseken vízi háborúvá fajul, az ellenfelek stílusa a tendenciózus bírói felfogás révén érvényesül, őrült nagy fizikai csata alakul ki a vízben. Szóval az egyébként is nélkülözhetetlen erős fizikum a Sapics-, Szavics-, Hinic-, Smodlaka-, Zlokovics-, Jokics-féle húsdarálóban hatványozottan fontos, így mindenképpen érdemes meghallgatni az erőnlét egyik felelősét, az egyébként egy wellnessközpontban is dolgozó, ott vizsgáztató, megfelelő végzettségű exkenust (aki Kolonics Görgy tragédiája után a pólósokkal sokat beszélgetve dolgozta fel a történteket) a játékosok állapotáról. Ha abból indulunk ki, hogy a két és fél hete véget érő málagai Európa-bajnokságon a szakemberek szerint fizikum terén vitathatatlanul a magyar csapat volt a legjobb, joggal reménykedhetünk.

„A srácok zokszó nélkül dolgoznak, azt hiszem, az erőnlétükön semmi sem fog múlni. A szerbek elleni meccset Kásás Zoltánnal néztem végig, és örültem, amikor azt mondta: az ellenfél játékosai mintha hamarabb elfáradtak volna – más kérdés, hogy így sem nyertünk… De várjuk ki az elmúlt négy esztendő legfontosabb meccsét!”

Mi tagadás, már alig várjuk!