Stefan Schumacher elbukta a sárga trikót

RÁC BENEDEK BALÁZSRÁC BENEDEK BALÁZS
Vágólapra másolva!
2008.07.10. 23:15
Címkék

A keddi időfutamon nyújtott frenetikus teljesítménye után a német Stefan Schumachert is az esélyesek közé sorolhatjuk a pekingi olimpia ugyanazon műfajában, ám a Gerolsteiner kerekese egyelőre nem foglalkozik a játékokkal. A csütörtöki szakasz előtt elmondta, noha a szakaszgyőzelem és a sárga trikó megszerzését követően minden élen töltött nap ajándék, azért nem akar lemondani a maillot jauneról, és mindent megtesz, hogy a lehető legtovább megtartsa.

„A rövid, nem túl meredek emelkedőket szeretem, mint amilyenek az Amstel Gold Raceen vannak, azt a versenyt két éve meg is nyertem” – mondta a kétkerekű Schumi, ezért is böngészhette aggódva az itinert. Főleg a 195.5 kilométeres szakasz legvége adhatott okot aggodalomra: az 1298 méter magasan fekvő super-besse-i emelkedőre felvezető út 7.4 kilométeres és 5.4 százalékos meredekségű volt. Ez még hagyján, gondolhatta Schumacher, ám az utolsó másfél kilométer tízszázalékos volt…

A szakasz úgy kezdődött, ahogy az összes eddigi. Erős a gyanúnk, a francia kerekeseknek parancsba adták, ha esik, ha fúj, nekik szökniük kell: nem volt még olyan sikeres elmenés az idei Touron, amelyben ne tekert volna hazai kerekes. Most hárman léptek meg a mezőnytől, legnagyobb előnyük öt perc volt. Benoit Vaugrenard az első második kategóriás hegyen, a Col de la Croix-Morand-on (a csúcstól még 37.5 kilométert kellett tekerni) megadta magát, Sylvain Chavanelt 21 kilométerre a céltól fogták be, míg Freddy Bichot-t a hegy lábánál.

Az utolsó hegyre nagyjából harmincan maradtak elöl, a Caisse d’Epargne igen kemény tempót diktált, ez pedig sokaknak nem ízlett. Az igazán nehéz, végső másfél kilométeren már hatalmas taktikázás zajlott, mindenki Riccardo Ricco támadását várta, ennek ellenére amikor az ifjú olasz kilőtt a sorból, senki sem tudta utolérni. A legjobban Alejandro Valverde és Cadel Evans hajtott, a spanyol, ausztrál kettős mindössze egy másodperccel kapott ki a Giro d’Italián összetettben második helyet elérő Riccótól. A végső győzelemre is esélyes olasz Damiano Cunego meglepetésre nem bírta az emelkedőt, 32 másodperc hátránnyal ért célba.

Schumacher pedig rendkívül balszerencsés módon veszítette el a sárga trikót. A hegyet bírta, ám néhány száz méterrel a cél előtt egy ritmusváltásnál elesett, melynek következtében Cunego csoportjával futott be, és mivel Kim Kirchentől 28 másodpercet kapott, a luxemburgi vette át a vezetést.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Eb-döntőt vív a magyar női vízilabda-válogatott

Minden más foci
3 órája

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
3 órája

Téli rege – Pucz Péter publicisztikája

Téli olimpia 2026
3 órája

Könnyek – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
3 órája

Hanusz Egon két góllal tért vissza Rennes-be – kézilabdakörkép

Kézilabda
3 órája

Endrick egyelőre remek fogás: bombája megalapozta a Lyon továbbjutását a Francia Kupában

Francia labdarúgás
4 órája

Umar Sadiq két kapura játszott, a Williams fivérek a négy közé juttatták a Bilbaót a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
4 órája

Nehezen, de az Inter legyőzte a Torinót, és bejutott az Olasz Kupa elődöntőjébe

Olasz labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik