Érmet szeretne (folytatás)
végeztével Lőrincz jelzi, mind járt leülhetünk hosszabban beszélgetni, de előbb még dob néhányat. Úgy látszik, a minél eredményesebb olimpiai felkészülés érdekében a pluszmunkából sem lehet elég. A dobások után előkerül egy labda, kicsit fociznak még a srácok, majd a 2006-os Európa-bajnok „Faggass!” felkiáltással jelzi, jöhet a diskurzus.
Huszonegy éves kora ellenére bámulatos magabiztosságról, érettségről tesz tanúbizonyságot, nemcsak birkózásával, hanem nyilatkozataival is. Például amikor az esélyesség terhéről kérdezzük. „Két lehetőség van – kezdi. – Vagy úgy gondolnak rám, hogy itt van ez a srác, kijutott, de ennyi. Ennél már jobb, ha várnak tőlem valamit. Nem görcsölök, abszolút nem így fogom fel. Aki ért a birkózáshoz, tudja, bármi megtörténhet, mint ahogyan 2006-ban is sikerült odaérnem. Nem érzem tehernek, hogy esélyesnek kiáltanak ki. Az említett legelső felnőtt Európa-bajnokságomon senki sem várta a sikert, azt mondták, birkózzak csak nyugodtan, azóta meg azzal foglalkozom, hogy menni kell tovább, és igyekszem mindent megtenni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem veszem komolyan a birkózást, csak nem akarok idegeskedni.”
Amikor arról érdeklődünk, jár-e pszichológushoz, megjegyzi: „Amikor a csapathoz jön a szakember, elbeszélget velem, de csak hogy minden feltétel teljesüljön a remélt sikerhez.”
Nem olyan figura, akinek lelki gondjai lennének. Félre ne értsék, nem nagyképű, de tisztában van vele, hol tart, mire képes, és ennek megfelelően készül Pekingbe. „Mindenképpen nyerni megyek az olimpiára – jelenti ki határozottan. – Az elsőséghez sok mindennek kell klappolnia, de úgy gondolom, érem nélkül haza sem jövök Pekingből. Legalább dobogóra szeretnék állni.”
