Veszélyes csoport

A. A.A. A.
2008.07.02. 14:16
Címkék

Bár a Dunaferr NK-t az első ka lapból sorsolták ki a Bajnokok Ligája selejtezőcsoportjainak elkészítésekor, október 3-tól 5-ig minden tudására szükség lesz, hogy csoportjában az első legyen. Márpedig az élen kell végeznie kvartettjében a továbbjutáshoz, csak így kerülhet a BL tizenhatos főtáblájára. A második kalapból érkező dán FCK Handbold ellen várhatóan alaposan meg kell izzadnia. Az FCK az idén elődöntőt játszott az Ikasttal a bajnokságban, és tőle került ki a gólkirálynő, a német átlövő Nadine Krause, akit 2006-ban a világ legjobb kézilabdázójának választottak meg.

Az ukrán Motor Zaporizzsja valamivel könnyebb falatnak tűnik, tavaly éppen eddig a fázisig, a selejtezőig jutott a Bajnokok Ligájában, csoportmásodik lett. Egy előselejtezőből továbbjutó gárdát is le kell győznie a Dunaferrnek a főtáblához, a görög Patrasz, a portugál Madeira, a szerb Nis és a holland VOC Amsterdam lehet a kvartett negyedik tagja – és negyedik helyezettje.

Azt is kisorsolták, melyik klub pályázhat elsőként a rendezésre: a Dunaferr. Soós Csaba, az újvárosiak ügyvezető igazgatója elmondta, várhatóan a jövő héten határoznak arról, hogy vállalják-e a házigazda szerepét, előbb a feltételekről kell tájékozódniuk az európai szövetségnél.

Legfrissebb hírek

„Ez csak a kezdet!” – Antonelli nem állna meg egy világbajnoki címnél

F1
27 perce

NFL: Lamar Jackson ismét megsérült, a Bills kivégezte a Ravenst – videók

Amerikai sportok
49 perce

FTC: újra édes otthon; Görgényi: 80

E-újság
1 órája

Hétfői sportműsor: DVTK–Kecskemét az NB II-ben, folytatódik az ifjúsági olimpia

Minden más foci
1 órája

Baljós árnyak – Thury Gábor publicisztikája

Labdarúgó NB I
1 órája

Vizsga előtt – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Antonelli felért a csúcsra Mexikóban: az F1 történetének legfiatalabb világbajnoka lett!

F1
2 órája

La Liga: a Getafe fordított; az Athletic Bilbao nyerte a baszk rangadót

Spanyol labdarúgás
2 órája