Szalonikiben kezdte, Szombathelyre ért

A 2007–2008-as idény aranyér mese magyar válogatott centerrel erősítette meg keretét, kettő plusz egyéves szerződést kötött Horváth Zoltánnal. A Falco bajnokcsapata még távolról sincs készen, mert bár a 35 éves Kálmán Lászlót maradásra bírták, és Szrecsko Szekulovics edző hoszszabbított, egyelőre csak folynak a tárgyalások a légiósokkal, Váradi Kornél már eligazolt, és feltehetőleg az amerikai Jara Rubin Doyne is nívósabb, nyugat-európai bajnokságban folytatja. Viszont jött egy új magasember, aki hosszú távon megoldhatja a centerposzton adódó feladatokat.

„Nem mondhatom, hogy túl jól sikerült az előző szezon, de azért a Magyar Kupát így is megnyertük az Atomerőművel, ami megmentette az idényt – tért ki az elmúlt szezonra a 28 éves Horváth Zoltán. – Fura egy évad volt, a PAOK Szalonikinél kezdtem, aztán fél év után közös megegyezés után hazajöttem. Keveset, néha semennyit sem játszottam, el kellett jönnöm. A Falco már akkor keresett, de úgy éreztem, tartozom annyival a paksiaknak, korábbi csapatomnak, hogy ha akarnak, akkor oda megyek vissza. A kupagyőzelem ellenére nem találták meg a helyem az együttesben, nekem sem ment úgy a játék, ahogyan kellett volna. Úgy éreztem, ott nem tudok megújulni, új környezet, új kihívások kellenek ahhoz, hogy kihozhassam magamból a maximumot, és mivel a Falco ismét szerződést kínált, nem haboztam elfogadni.”

Miután Szrecsko Szekulovics, a szombathelyiek első aranyérmének kovácsa hosszabbított, a szerb szakember azonnal az erősítésekre kezdett koncentrálni, és két beszélgetés után már abban a tudatban ülhetett le a klub sajtótájékoztatóján az újságírók elé, hogy egy válogatott magyar centere már biztosan lesz.

„Szrecsko Szekulovics elmondta, nem azért igazolt, hogy legyen még egy magyar a keretben, hanem mert szüksége van a játékomra – tette hozzá Horváth. – A Falco látványos, gyors, kreatív kosárlabdája tetszett nekem, hiszem, hogy ebben a stílusban én is jobban érvényesíthetem tudásomat. Tiszta szívemből kívánom, hogy maradjon együtt a társaság, mert úgy lenne esélyünk a címvédésre. Kérdezték már, hogy ki helyett játszom. Én nem valaki helyére érkeztem, hanem a csapatba. Megharcolok a helyemért, de akkor sem borulok ki, ha a kispadról beszállva kapok lehetőséget, mert például a görögök zseniális bedobója, Theo Papalukasz is csereként repítette sikerre az orosz CSZKA együttesét… A mai kosárlabdában három, csaknem azonos képességű centernek kell játszania az együttesben a sikerességhez, és ez meg is valósulna, ha Mikalai Aliakszejev és Arnas Kazlauskas is maradna.”

Ami a légióskodást illeti, Horváth elárulta, még nem tett le arról, hogy egyszer újra kipróbálja magát külföldön, de mindenáron nem akar másik országban játszani. Számára fontosabb a stabilitás, éppen ezért írt alá most hosszabb szerződést. Nem lényeges, de szempont volt, hogy Szombathely közelebb van Sopronhoz, mint Paks, ami azért számít, mert felesége a leghűségesebb városból származik. Személyes élmény is fűzi a centert Szombathelyhez: a kupadöntő után, amelyet kétszeri hosszabbítás után a paksiak nyertek meg, számára váratlanul az egyik Falco-drukker elkérte a mezét.

„Nem tagadom, meglepődtem. Korábban is szimpatikus volt a szombathelyi közönség, de a lelkes kérés váratlanul ért. Mostantól remélem, én is szimpatikus leszek számukra, és játékommal hamarosan elnyerem szeretetüket.”