El tudunk képzelni olyan vá logatottat, amelyben az Atlético Madridból a Liverpoolba 20 millió fontért igazoló, ott parádés idényt produkáló Fernando Torres nem az első számú csatár?
A spanyol mindenesetre ilyen. A 24 esztendős támadó ugyanis kimondva-kimondatlanul csak másodhegedűs lehetett eddig David Villa mögött. Bár a remek csatárkettős minden tétmérkőzésen (a görögök elleni fellépést most ne számítsuk ide) együtt kezdett, Luis Aragonés kapitány Villához nem mert hozzányúlni, ugyanakkor Torrest különösebb lelkifurdalás nélkül háromszor is leparancsolta a pályáról a záró fél órára. Igen ám, csakhogy Villa sérülés miatt hiányzik a döntőről, így Fernando Torresre vár a feladat, hogy góllal vagy gólokkal megzavarja a német védelmet.
Igaz, a góllövés eddig nem igazán ment neki. Az Európabajnokságon csupán a svédek ellen talált be, a többi mérkőzésen inkább a helyzetkihagyásban „jeleskedett” – az oroszok elleni elődöntőben például hatszor lőtt kapura – eredmény nélkül. Ez őt persze aligha lepte meg, hiszen a válogatottban jóval gyengébb meccs/gól mutatót produkál évek óta, mint klubcsapataiban: spanyol mezben már 53-szor lépett pályára (ha így folytatja, harmincéves korára jóval száz válogatottság fölött jár majd…), de 16 találata eltörpül a 2007–2008-as szezon 33 liverpooli bajnokiján szerzett 24 gólja mellett. Nem csoda, hogy a vörösök közönsége gyorsan a szívébe zárta az El Ninónak (Kölyök) becézett fiatal ibériait: góljai mellett piros pontot ér, hogy egy esztendeje a Chelsea-t, a Manchester Unitedet és az Arsenalt is visszautasította a Liverpool kedvéért…
Most egész Spanyolország benne bízik, hátha 1964 után végre ismét rangos tornát nyer a válogatott.
Mivel jó versenyzőtípus, egyáltalán nem zavarja a teher (ha zavarná, aligha vállalta volna 19 évesen, hogy az Atlético Madrid csapatkapitánya legyen). Amondó, tökéletesen áll neki a prímásszerep is.