A szerencse forgandó

Vágólapra másolva!
2008.06.24. 00:26

Imádom az olaszokat, odavagyok a futballjukért is, de amit vasárnap este a spanyolok elleni meccsen produkáltak, szánalmas volt. Már a 10. percben érezni lehetett, hogy nincs bennük semmi átütőerő, kamupasszokkal, alibifutballal zsibbasztották a szurkolókat. Rossz volt nézni! Egyetlen cél lebeghetett csupán a szemük előtt: valahogy elvergődni a tizenegyesekig, amikor elvileg bármi előfordulhat… Ezúttal azonban elhagyta őket szokásos mázlijuk, de fogalmazhatok úgy is, hogy a spanyoloké jött meg!

Buktak ők ugyanis már éppen elégszer hasonló helyzetben, most rájuk mosolygott a szerencse. Amikor az olaszok kilátástalannak tűnő helyzetből továbbverekedték magukat csoportjukból, úgy gondoltam, felszabadultan nekiugranak az ellenfélnek, ezzel szemben antifutballt mutattak be a spanyolok ellen, ami az aktuális világbajnoktól elfogadhatatlan.

Az első félidőben Cassano még úgy-ahogy igyekezett, próbálkozott, de aztán ő is beleszürkült a csapatba. A spanyolok játéka is nagyon sok kívánnivalót hagyott maga után, de rajtuk legalább látszott, hogy a rendes játékidőben vagy legalább a hosszabbításban ki akarják csikarni a továbbjutást, nem bazíroznak a tizenegyesekre. Ha másért nem is, ezért mindenképpen megérdemelték, hogy ők jussanak az elődöntőbe. Ha azonban az oroszok ellen is csak annyit mutatnak, mint vasárnap este, sanszuk sincs döntőbe jutni.

A szerdai német–török meccs nem sok jóval kecsegtet Fatih Terim együttese számára, hiszen tele van sérültekkel, elvesztette vezérét, Nihatot. Nem léphet pályára Arda és Tuncay sem. Nincs az a csapat, amelyik képes elviselni ilyen szintű játékosok hiányát.

Mégis amondó vagyok, hatalmas hibát követnének el a németek, ha lesajnálják ellenfelüket, egyúttal biztos vagyok abban, hogy nem is teszik ezt. A német mentalitás egyszerűen nem engedi meg! Pontosan tudják, hogy a hamu alatt izzik a parázs.

A törökök határtalan lelkesedése, hite bármilyen akadályt legyőzhet. Akik pályára léphetnek, nem adják olcsón a bőrüket, utolsó leheletükig küzdenek majd hazájukért. Úgy gondolom, hogy a törökök legnagyobb esélye esélytelenségükben rejlik…
Legfrissebb hírek

A sokkoló eredmény Détári Lajos, Kiprich József, Lipcsei Péter és Juhász Roland szemszögéből

Magyar válogatott
2025.11.19. 06:29

A „magyar Platinit”, Détári Lajost kérdezték a Bologna meneteléséről

Olasz labdarúgás
2025.11.12. 11:09

Bozsik Józsefre emlékezett fia, életrajzírója és a családi barát

Magyar válogatott
2025.11.07. 09:02

Détári Lajos: Mezey György új játékrendszert tanított meg nekünk, amivel végigvertük Európát

Magyar válogatott
2025.10.08. 14:16

„Nem lesz probléma” – Détári Lajos biztos a válogatottunk vb-szereplésében

Magyar válogatott
2025.09.18. 16:34

Détári Lajos: Attól a vereségtől nem tudunk szabadulni...

Magyar válogatott
2025.09.12. 22:42

Ezt mondta Détári Lajos arról, hogy újra vb-döntőbe juthatunk-e

Magyar válogatott
2025.07.30. 19:35

Tusványos 2025: „Örülnék, ha kiderülne, a 0–6 nem rajtunk múlott” – Détári Lajos

Magyar válogatott
2025.07.26. 18:40
Ezek is érdekelhetik