Vb-résztvevők a magyarok

2008.06.19. 00:41
Címkék

Döntött az EHF fegyelmi bizott sága a bosnyák–magyar férfi vbselejtezőn történt botrány ügyében, és bár Szarajevó nagyon szította a tüzet, nem tudta bizonyítani az EHF-nél vélt igazát. Ezért maradt a pályán elért eredmény, s a magyarok kettős győzelemmel (54–49) továbbjutottak. Szombaton Zágrábban tarják a vb-sorsolást, amelyet Magyarország a 2. kalapban vár.

A Bosznia-Hercegovina–Magyarország (24–27 – félbeszakadt) férfi világbajnoki selejtező visszavágóján történt sajnálatos események napokon át lázban tartották a szarajevói médiát. A bosnyák szövetség óvásának, illetve beadványainak feldolgozása pedig sok munkát adott az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) verseny- és fegyelmi bizottságának. Az ügy előzménye röviden: a nézőtérről a játéktérre záporozó tárgyak sérülésveszélyes helyzetet teremtettek (Eklemovics Nikolát és Gál Gyulát el is találták), ezért Björn Ericsson EHF-ellenőr az öltözőbe küldte a magyarokat, félbeszakította a csatát, majd – miután a közönség viselkedése miatt nem volt lehetőség a folytatásra – befejezettnek nyilvánította a küzdelmet.

Az EHF a történtekről bekérte a jelentéseket a bíróktól, a két szövetségtől és Björn Ericsson ellenőrtől, akit – akárcsak a magyarokat – a bosnyákok a legfőbb „bűnösnek” bélyegeztek.

A Dnevni avaz bosnyák lap éles hangú cikksorozatában azt írta: alaptalan és törvénytelen volt Ericsson döntése, ugyanakkor a meccs folytatásának elmaradásáért a magyarok a legfőbb felelősök, mert visszautasították, hogy visszatérjenek az öltözőből a pályára. Ezután Ericsson kijött a küzdőtérre, és mindenki megdöbbenésére bejelentette: a mérkőzés nem folytatódik. Ekkor Mirza Muzurovic, a bosnyák szövetség elnöke megkérdezte, miért. A válasz az volt, mert fejbe dobták egy mobiltelefonnal. „Ez hazugság – állította Mirza Muzurovic. – Björn Ericsson is elismerte, a teremben a biztonsági emberek jól tették a dolgukat. A csarnokban senki sem volt veszélyben.”

Az ügyben immár hivatalosan is vesztes bosnyákok hiába küldtek video- és hangfelvételeket az EHF-nek a svéd szakember – szerintük bírálható – tevékenységéről és a magyarok megnyilvánulásairól. Hiába hivatkoztak Puljezevics Nenad és Skaliczki László nyilatkozataira (szerintük Puljezevics elismerte, hogy a magyar vezetők nem akarták a meccs folytatását, Skaliczki pedig azt mondta, a svéd ellenőr nem szólt a csapatnak, hogy folytassa a mérkőzést).

„A körülményekhez képest gyors döntést hozott az EHF, s várjuk a szombati sorsolást – mondta Sinka László MKSZ-főtitkár. – A bosnyákok óvásáról nem volt tudomásunk. Leadtuk a jelentésünket az EHF-nek, s meggyőződésünk volt, hogy vétlenként nem bűnhődhetünk. Hozzá kell tennem, a szabály szól arról, hogy a mérkőzést meg kell szakítani, ha külső ok miatt valamelyik játékos megsérül. Nálunk ketten sebesültek meg. A megszakítás után folytatni kell a mérkőzést. Ha nem lehet, le kell fújni. Ez történt Szarajevóban. Az EHF-döntés után számolunk azzal, hogy a bosnyákok fellebbeznek, de szerintem a fellebbviteli bizottság is gyorsan fog dönteni.”

A bosnyák szövetséget 7500 euróra büntette az EHF, valamint a férficsapat következő két hazai tétmérkőzését zárt kapuk mögött rendezik.

Legfrissebb hírek

A magyar férfi röplabda-válogatott 15 fős kerettel készül a nyári tornákra

Röplabda
3 perce

Először lesz külföldi szövetségi kapitánya Ukrajnának

Minden más foci
16 perce

Videó: hatalmas ünnepléssel gratuláltak csapattársai a vb-meghívót kapó Stopirának

Foci vb 2026
18 perce

Kongói DK: nincs különösebb meglepetés a vb-keretben

Foci vb 2026
35 perce

Majoross: Magunkkal kell törődnünk

Jégkorong
53 perce

Heti légiósprogram: zárulnak az őszi-tavaszi bajnokságok

Légiósok
1 órája

Udvardy és Bondár is nyolcaddöntős Rabatban

Tenisz
1 órája

Esküvő és győzelem – immár feleségként nyert a Cerbona Félmaratonon

Csupasport
1 órája
Ezek is érdekelhetik