Újabb bécsi ostrom

„Törökország büszke rátok” – rímelt egybehangzóan féltucatnyi transzparens a kremsi edzőpálya kerítésére kifüggesztve, amikor a svájci főhadiszállás után Ausztriába repült Fatih Terim együttese. A kétezer drukker igen hangos ovációja persze senkit sem lepett meg a játékosok közül, megszokták már, hogy KözépEurópa nekik valójában hazai pálya: a török szurkolók a németországi vb után most az Európa-bajnokságon is képesek lennének megtölteni a stadionokat, csak a szűkös jegymennyiség szab határt létszámuknak. No, de erre találták ki a Fanzone-okat: Bécsben tízezren ünnepelték a továbbjutást. Mert most aztán tényleg van mit ünnepelni, ilyen reménytelen helyzetből még nem került tovább török válogatott. A négyesben a portugálok csoportgyőzelme, ugye, már az Eb előtt valószínűsíthető volt, a másik befutóhelyre pedig a házigazda svájciak, valamint a mindig veszélyes csehek is több eséllyel pályáztak a fáradtnak tűnő félholdasok előtt. Cirka 160 percig élt is a papírforma, már az elvakultabb szurkolók is szomorúan indultak volna vissza Dortmundba, Hamburgba, Berlinbe kebabot készíteni, amikor csapatuk váratlanul legyőzte Svájcot, majd a ki-ki meccsen kétgólos hátrányból megverte a cseheket is.

Ami a 2–1-es és a 3–2-es sikernél valamivel többet mond: a török együttes mind az öt gólját a második félidőben érte el, négyet az utolsó negyedórában, ebből hármat közvetlenül a lefújás előtti percekben.

Maradjunk annyiban: nem rossz hajrá.

De vajon minek köszönhető, hogy amíg a meccsek elején rendre felsikálták a padlót a törökökkel, végül mégis ők ünnepelhettek?

A válasz egyszerű: Fatih Terim idegbetegségének és a játékosok nyugalmának.

Kétségtelen, hogy a kapitányhoz képest Jumurdzsák csak megszeppent derviskölyöknek tűnik. Terim mester elképesztő stílusban képes kommentálni minden labdaérintést, a kispadon ülő cserejátékosok láthatóan rettegnek tőle – nyilván kinézik a főnökből, hogy ellenvélemény esetén hozzájuk vág egy vizespalackot, rosszabb esetben helyben kézbesíti a selyemzsinórt. Fanatizmusa leírhatatlan, belegondolni is rémisztő, vajon a szünetben miféle szavak hangozhatnak el az öltözőben, ám kétségkívül képes feltüzelni játékosait, akik a második félidőt rendre meghajtják. A fiatalok ész nélkül, a rutinosabbak viszont nagyon is odafigyelve. Svájc ellen Emre Asik volt a nyugalom szobra, a csehek 2–1-es vezetésénél, a 83. percben pedig Nihat Kahveci intett ki az ifjoncoknak (meg biztos takarásból Terimnek is…) egy elkapkodott beadás után, hogy csigavér, van még elég idő. A történet innentől ismert: az utolsó öt percben éppen Nihat rúgott két gólt, Allah kebelére repítve a törököket.

A paradicsomi állapot fenntartásához persze pénteken is nyerni kellene, a negyeddöntő második összecsapásán az eddig százszázalékos horvát együttes lesz az ellenfél, méghozzá az osztrák fővárosban. Bécset 1529-ben és 1683-ban is sikertelenül ostromolták a törökök, 1532-ben pedig Jurisics Miklós tartotta fel őket Kőszegnél, aki történetesen horvát volt, de efféle fájdalmas középkori szál most aligha foglalkoztatja a félholdasok rajongóit.

Elvégre I. Fatih szultán 23 tagú seregével együtt a csehek elleni meccs vége felé már eldöntötte: történelmet ír.

És ehhez Bécs pénteki bevétele bizony csak az első lépés.