Olaszországban óriási figyelem kíséri a squadra azzurra ma esti, Franciaország elleni mérkőzését. Szépséghiba, hogy most nem világbajnoki döntőt játszanak csapatok, hanem a korai búcsút kívánja elkerülni mindkét gárda. Olasz részről, ahogy ilyenkor lenni szokott, szinte minden szakembert megkérnek, hogy értékelje a csapat helyzetét. A Roma mestere, Luciano Spalletti a francia védelem sebezhetőségére hívta fel a figyelmet.

Fotó: Imago
Spalletti hiányolja Mexest a francia válogatottból

Fotó: Imago
Spalletti hiányolja Mexest a francia válogatottból
A Roma mesterének, Luciano Spalletinek a véleménye sokat nyom a latban az olasz szurkolók körében, természetesen őt is kérdezték arról: mi várható a ma esti olasz–francia találkozón.
„Nem látok pszichikai előnyt egyik csapat javára sem, hasonló állapotban érkeznek a mérkőzésre” - kezdte a tar mester.
A franciákkal kapcsolatosan Spalletti elmondta, hogy többet várt tőlük az első meccsükön, hiszen tudták, a románok elleni mérkőzés eredménye meghatározó lehet a továbbjutás szempontjából.
Vieira nélkül sem véli azonban gyengének a francia középpályát, Philippe Mexest viszont hiányolja a védelemből.
„Nehéz volna gyengének titulálni a francia középpályát, csak azért, mert hiányzik Vieira. Erős csapatrész, amely kellően agresszív, és képes remekül tartani a labdát. A védelemmel viszont láthatóan komoly gondok voltak eddig, Mexes mindenképp minőségi javulást jelentene a francia hátvédsorban.” – kritizálta Spalletti Raymond Domenech-t, aki kihagyta a Roma játékosát a francia keretből.
És hogy melyik olasz támadó okozhat megoldhatatlan feladatot ennek a védelemnek? Valóban Antonio Cassano, akit mindenki a csapatba vár?
„Cassano zsenialitásával mindenképpen nyerő lehet, de nem tudom, miért felejti el mindenki annak a lehetőségét, hogy esetleg újra a mozgékony és fürge Di Natale játsszon Toni mögött” – tette hozzá a mester.
Spallettire egyébként a legkedvezőbb benyomást idáig a hollandok tették.
„Maximális figyelmet tudtak eddig fordítani a védekezésre, anélkül hogy visszavettek volna a nagyszerű támadófutballjukból” – hangzott az értékelés.
Legfrissebb hírek

Euro 2008: 250 millió eurós nyereséggel zárult a torna
Archiv cikkek
2008.07.30. 00:46

Euro 2008: magyaroknak köszönhető az adatdömping
Archiv cikkek
2008.07.02. 21:11

Xavi Hernandezt csak Humphrey Bogartnak hívják barátai
Archiv cikkek
2008.07.02. 00:28
Ezek is érdekelhetik