Görcsoldásban is világbajnok

2008.06.17. 00:28
Címkék
Gianluigi Buffonért a legidősebb olasz kolléga is úgy rajong, akár egy gyerek. Már tudjuk, miért: Gigi bizonyítottan oldja a feszültséget – az oberwaltersdorfi sajtóbeszélgetés legalábbis minket is erről győzött meg.

Figyelemmel kísérik a holland–román meccset?Figyelemmel kísérik a holland–román meccset?

Magunkra kell összpontosítanunk, de alighanem akkor is tudni fogjuk, mi történik a mi mérkőzésünkkel egy időben, ha nem akarjuk. Őszinte meccsre számítok a másik párosításban is, bízom a hollandokban.

Mit gondol, a hollandok kellően motiváltak lesznek?

Ez az ő felelősségük. Egy biztos: a románok vállát nyomja majd a győzelmi kényszer, Marco van Basten együttese viszont felszabadultan futballozhat, ami nekünk nem hátrány.

Mi a véleménye a bíráskodásról?

Nem hiszem, hogy szándékosan ártani akartak nekünk, de tény, negatív élményből lényegesen több jutott. Nem is elsősorban a játékvezetők, a partjelzők döntései sújtottak minket. Optimista vagyok, remélem, javul a „megítélésünk”.

A hollandok, illetve a románok elleni meccsen látott közül melyik bekksor mögött védene inkább a franciák ellen?

Nem tennék különbséget a hátvédsorok között. Már csak azért sem, mert az első meccsen nemcsak a védők, mindenki gyengén teljesített. De ez amúgy is Donadoni felségterülete. Érte is játszanak kedden?

Egy emberként állunk mögötte. A nulla három után a csapat nevében bocsánatot kértem Olaszországtól, így éreztem fairnek, de nem akarok még egyszer ezzel a nyilvánosság elé állni.

Antonio Cassano vagy Luca Toni? – ez itt a kérdés. Cassano nagyobb segítséget jelentene a csapatnak, nem gondolja?

Antonio és Luca is klasszis támadó, hogy melyikük kapjon szerepet, megint nem az én kompetenciám eldönteni. Az Európa-bajnokság három hete olyan időszak, amikor a sajtó és a szurkolók bűnbakokat és hősöket keresnek – az eredménytől függően. Ha megverjük a franciákat, és továbbjutunk, hősök leszünk. Vagy tévednék?

Legfrissebb hírek

Carlos Alcaraz nem indul Wimbledonban sem – hivatalos

Tenisz
7 perce

Amikor Puskás Arsenal-mezben lőtt óriási gólt Gordon Banksnek – videó

Bajnokok Ligája
12 perce

Fogyatkozó előny – a Mercedes „visszavágna” Kanadában

F1
42 perce

Női kosárlabda NB I: további két légiós távozik az ezüstérmes DVTK-tól

Kosárlabda
1 órája

Manuel Neuer lesz a németek első számú kapusa a vb-n – sajtóhír

Foci vb 2026
1 órája

Gyász: elhunyt Scherer Péter színművész, a Mesél a pálya műsorvezetője

Egyéb egyéni
1 órája

Sofron István elárulta, hogyan lehet megverni a briteket

Jégkorong
1 órája

A Magyar Sport Napja: különleges esemény a hágai magyar nagykövetségen

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik