A továbbjutásért játszó Lengyelország 1–0-ra kikapott a nyolc közötti helyét már két meccs után elfoglaló Horvátországtól a B-csoport zárófordulójában. A nem túl magas színvonalú mérkőzés egyetlen gólját Ivan Klasnic szerezte. A veseátültetés után visszatérő csatár először kapott lehetőséget az Eb-n, és rögtön eredményesnek bizonyult. Lengyelország ezzel elbúcsúzott a tornától, míg a horvátok három győzelemmel zárták a B-csoport küzdelmeit.

Foró: Reuters
Klasnic (középen) minden tiszteletet megérdemel

Foró: Reuters
Klasnic (középen) minden tiszteletet megérdemel
A lengyeleknek a továbbjutás érdekében legalább két góllal kellett volna verniük a horvátokat, és emellett kiszurkolni az osztrákok németek elleni győzelmét, úgy hogy a végén a gólkülönbségük is jobb legyen a társrendezőénél.
Ehhez rögtön a meccs előtt kaptak némi segítséget, mivel a már biztos csoportelső Horvátország kapitánya, Slaven Bilic több alapemberét is csak a kispadra jelölte.
A lengyel csapatnak – amelynek kezdőjében meglepetésre nem kapott helyet Euzebiusz Smolarek és Jacek Bak – tehát támadnia kellett volna, de ennek nem sok nyomát láthattuk.
A legveszélyesebb helyzetüket egy szöglet utáni fejes jelentette – ami Dariusz Dudka nevéhez fűződött – de a labda fél méterrel elkerülte a kaput. Mindez a 12. percben történt.
Ezután a horvátok vették át a kezdeményezést, a bal oldalt bejátszó Danijel Pranjic mellett az Eb-n először szerephez jutó Ivan Klasnic és a dortmundi Mladen Petric volt a legaktívabb.
A veseátültetése után visszatérő Klasnic kétszer is nagyon közel járt a gólszerzéshez, de a lengyel csapat legjobbja, Artur Boruc mindkétszer bravúrral védett.
Nem volt meglepetés, hogy Leo Beenhakker cserére szánta el magát a szünetben, az már annál inkább, hogy a tornán szintén debütáló Adam Kokoszka személyében védőt hozott be a vérszegényen támadó csapatába.
Íme a mérkőzés gólja!
Az eddig is minimális lengyel továbbjutási esélyek még tovább csökkentek, főleg annak tudatában, hogy a másik mérkőzésen Michael Ballack bombájával a német csapat is megszerezte a vezetést.
Beenhakker ezután két csatárt – Smolareket és Tomasz Zahorskit – is becserélt, de érdemi változást már ez sem hozott, bár a brazil származású Roger Guerreiro a 63. percben csak centikkel lőtt a bal kapufa mellé.
Slaven Bilic kényelmes helyzetében azt is megengedhette magának, hogy kísérletezzen, lekapta csatárkettősét (Petric, Klasnic) és Nikola Kalinicnak, valamint Niko Kranjcarnak adott lehetőséget.
Smolarek tíz perccel a vége előtt még megeresztett egy 20 m-es bombát, de bal lábas lövését Vedran Runje kinézte a jobb felsőből.
A 88. percben még egy hatalmas lehetősége volt a lengyeleknek arra, hogy legalább egy döntetlent elérjenek, de Smolarek zseniális indítása után a ziccerben kilépő Zahorski lábában maradt az egyenlítő gól.
A vége tehát 1–0 lett a horvátoknak, akik ezzel három győzelemmel zárták a csoportkört, míg a lengyelek elbúcsúztak a további küzdelmektől.
EURO 2008, B–CSOPORT
| LENGYELORSZÁG–HORVÁTORSZÁG 0–1 (0–0) |
| LENGYELORSZÁG – HORVÁTORSZÁG 0–1 |
| Helyszín: Klagenfurt, Hypo-Arena |
| Nézőszám: 32 000 |
| Játékvezető: Kyrosz Vasszarasz |
| Asszisztensek: Dimitrisz Bozacidisz, Dimitrisz Szaraidarisz |
| A KEZDŐCSAPATOK | |
| LENGYELORSZÁG | HORVÁTORSZÁG |
| Artur Boruc | Vedran Runje |
| Marcin Wasilewski | Dario Knezevic |
| Michal Zewlakow | Dario Simic |
| Dariusz Dudka | Hrvoje Vejic |
| Jakub Wawrzyniak | Danijel Pranjic |
| Wojciech Lobodzinski | Nikola Pokrivac |
| Rafal Murawski | Ognjen Vukojevic |
| Mariusz Lewandowski | Jerko Leko |
| Roger Guerreiro | Ivan Rakitic |
| Jacek Krzynówek | Mladen Petric |
| Marek Saganowski | Ivan Klasnic |
| Szövetségi kapitány: | Szövetségi kapitány: |
| Leo Beenhakker | Slaven Bilic |
| Gólszerző(k): Ivan Klasnic (52') |
| Cserék: Mariusz Lewandowski h. Adam Kokoszka (46'), Wojciech Lobodzinski h. Euzebiusz Smolarek (55'), Marek Saganowski h. Tomasz Zahorski (69'), Dario Knezevic h. Vedran Corluka (25'), Mladen Petric h. Niko Kranjcar (75'), Ivan Klasnic h. Nikola Kalinic (75') |
| Sárga lap: Mariusz Lewandowski (37'), Zahorski (84'), ill. Hrvoje Vejic (45'), Ognjen Vukojevic (86') |
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik








