Takaros olasz háztáji

Budapestről csak két és fél órába telik eljutni a Bécs melletti Oberwaltersdorfba, az olasz válogatott főhadiszállására. A kis faluban mindenhol táblák jelzik a Casa Azzurri felé vezető utat, azaz eltévedni sem lehet, de a rengeteg szurkolót, újságírót követve amúgy is könnyen odatalálhat bárki.

De mi is ez az olasz ház? Az eredetileg ágygyárként funkcionáló épületet szurkolói bázisnak, múzeumnak, sajtószobának rendezték be az olaszok, akik az 1998-as világbajnokság óta minden nagy versenyen igyekeznek afféle szent hellyel kedveskedni rajongóiknak. A mindenki számára nyitott létesítményben plazmatévék, videojátékok jelentik a szórakozást, ajándékboltban lehet begyűjteni a hivatalos ereklyéket, és seregnyi standon árulják a szponzorok termékeit. Kis szerencsével bárki láthatja néhány pillanatra a sajtótájékoztatóra igyekvő edzőket, játékosokat, akik nemegyszer saját képmásukon, például Roberto Donadonimintás szőnyegen sétálgathatnak az épületben. A múzeumi részben valamennyi vb- vagy Eb-győztes olasz csapat külön sarkot kapott, így gyorsan kitűnik, mi a különbség mondjuk a két évvel ezelőtti világbajnok, illetve az 1968-as Európa-bajnok együttes felszerelése között.

A szokásos mediterrán káoszba forduló sajtótájékoztatót követően az olasz sajtófőnököt azért csak megkérdeztük: mi indokolja a Bécs melletti táborverést? Hiszen a válogatott Svájcban tudja le valamennyi csoportmeccsét, így a játékosoknak egy hét alatt hatszor kell repülőre ülniük. Sőt a C-csoport első helyezettje Bázelben játssza a negyeddöntőt is, ezáltal az újabb két hoszszabb utat csak úgy lehet megspórolni, és bécsi fellépésre cserélni, ha az olaszok csoportmásodikként végeznek, ám egy világbajnoknak aligha illik erre készülnie. Azaz Oberwaltersdorf abszolút logikátlan választás volt, de a sajtófőnök felvetésünkön csak mosolygott.

„Donadoni kapitány azt kérte, itt legyen az edzőtábor, és kész” – hangzott az indoklás,

és ezzel az olaszokhoz hasonlóan mi sem tudtunk vitába szállni.