Idényzárás

Szakmai értékelés helyett. Néhány napja azt mondta az egyik klubtulajdonos (tehetős ember, a civil életben sikert sikerre halmoz, ha a kedve úgy tartaná, magánhelikopterrel körözhetne a Hortobágy felett): ha száz- vagy kétszázmillió forinttal többet tenne be szezononként a saját klubjába, megemelve a fiúk alapfizetését és prémiumát, akkor sem tartana sokkal előrébb a csapat.

Sőt mindehhez hozzátette, ha még ennél is többet szánna a futballra, akkor sem garantálná senki, hogy majd az ő aranylábú gyerekei sikert sikerre halmozva hódítják el a bajnoki címet. S aztán következett a kulcsmondat. Ez a roppant jómódú, elismert üzletember kerek perec kijelentette, arra aztán végképp semmi esély, hogy a nemzetközi porondon akár még minimális sikerben is része legyen saját csapatának. Vagy bármelyik magyar klubnak. Ha végiggondoljuk mindezt, azt kell mondani, előbb lesz meg az a magánhelikopter, mint a BL-főtábla.

Mert ez a bajnokság, ez a hétfő este véget érő szokásos érdektelenséggel, bágyasztó meccsekkel, apróbb feszültségekkel teli szezon megmutatta, hogy a pénz már mifelénk sem minden. Főként úgy, hogy a futballra szánt összegek már a környező országokhoz képest is aprócskának számítanak – és nem garantálják a sikerszériát. Az Újpest, a Debrecen és a Honvéd a legjobb példa erre: magabiztos nyilatkozatok, megfelelő anyagi háttér, jómódú tulajdonos, aztán tessék, mindhármukat lekörözte a hozzájuk képest fillérekből élő, tinédzserekkel teli MTK.

Az MTK, amely bizony utat mutatott a nagy magyar futballtanácstalanságban. Utat, amelyet saját akadémia, hosszú szerződéssel odakötött, majd igazi árucikként kezelendő futballisták szegélyeznek. Apró szépséghiba, hogy az MTK büszkeségei, a mi legtehetségesebb ifjaink nem kellenek tömegesen a jelentős nyugat-európai csapatoknak. Ám itthon, egymás közt ez is elég lehet a győzelemhez, felborítva azt a tételt, hogy minél több pénzt pumpálunk a csapatba, annál jobb lesz. S ez többet mond, mint bármiféle szakmai értékelés.