Egy Magyarországon rendezett öttusa-világbajnoksághoz úgy hozzátartozik a hazai aranyérem, mint operához a nyitány. Igen ám, csakhogy az aranyérmeket nem adományozzák (legfeljebb egy tiszteletbelit a rendezőknek), keményen meg kell dolgozni értük. A magyar hölgyek szombaton nagyon odaadóan küzdöttek, de… Már kora reggel a tetőfokára hágott az izgalom, régen láttam ennyi halovány arcot, mint szombat fél nyolc tájban a Symacsarnokban kialakított lőtéren. Harminchat mindenre elszánt, ám falfehér hölgy nézett farkasszemet a tőle tíz méterre álló táblával. Talán nem véletlenül. Igaz, hogy túlzottan sokat nem lehet nyerni az első tusában, viszont szinte mindent el lehet veszíteni. Néhány „eltévedt lőszer”, s az álmok máris tovaszállnak. Nagy teher ez valamennyi versenyzőnek, de különösen a mieink, Vörös Zsuzsanna, Tóth Adrienn, Máthé Vivien és az egyéni induló, Gyenesei Leila számára, akiktől kimondva-kimondatlanul azt várták, hogy a megnyerhető kettőből, legalább az egyik aranyérmet itthon tartsák. Maradjunk annyiban, maradt rá esélyük a nyitó tusa után… Vívásban kellett volna ellépni a mezőnytől, abban a számban, amelyben az ellenfelektől lehet, pontosabban kell elrabolni a hihetetlenül fontos pontokat. Felfokozott harci állapotban, egymást segítve küzdöttek a mieink, akartak is nagyon, ám a nagy akarásnak sajnos nyögés lett a vége. Túlzás állítani, hogy semmi sem jött be nekik a páston, sőt akadtak nagyszerű periódusaik, fantasztikusan szép akcióik, de amikor már úgy tűnt, hogy beindul a szekér, nyomban jöttek a kijózanító vereségek. Az úszásban azonban valamennyien erőn felül teljesítettek, bátrak és elszántak voltak, ennek köszönhetően megcsillant számukra a remény. Mindenki számolgatott, mi kell ahhoz, hogy meglegyen a hőn áhított aranyérem. Mindenekelőtt az, hogy szerencsés kézzel nyúljanak a kalapba, az átlagosnál jobb képességű lovakat sorsoljanak, míg az ellenfeleknek éppen ellenkezőleg, tehát a makrancosabb fajtából jusson, de nem így lett, a paripákat nagyon felkészítették a világbajnokságra. A negyedik szám után egyéniben sok esélyünk nem maradt ugyan a magyar aranyra, de a hagyományos csapatban még odaérhettünk a dobogó legfelső fokára. Ehhez viszont a futásban kellett volna felejthetetlent produkálniuk a magyar hölgyeknek. Ezúttal nem sikerült. Nagy terhet cipelve, kitartóan csatázva bronz lett a vége.
