A sikeres Makalu 2008-expedíció utózöngéi a "túra" vezetőjének szemével

Előbukkant a lehetőség a következő évi terv, a dédelgetett nagy hegy, a Makalu! És végül ez maradt az egyetlen, szakmailag is támogatható megoldás. Kis, ütőképes és gyors csapat kellett, mert a Makalu magasan fekvő környezetét nem tűri sokáig a szervezet. Az alaptábor 5700 méteren fekszik egy szűk, hideg katlanban, jóval az elfogadható, élettani határ fölött.

Ott pihenni csak nem nagyon lehet, és a felmeneti út is megkéri az árát. A déli alaptáborban eltöltött pihenő- akklimatizációs idővel együtt ez nekünk tizenhárom napig tartott, május elsején állítottuk fel az alaptábort. Nem mondhatom, hogy minden rendben volt, mert a csapat nagy részét emésztési es kisebb, az akklimatizációval is összefüggő gondok gyötörtek.

A BC (basecamp=alaptábor) ellátását két segítőnk, a szakács Chavang serpa és segítője, a konyhafiú Chiri serpa látta el kitűnően! Szolgálatkész es tisztelettudó magatartásukra, munkabírásukra eddig nem is láttam példát (csak megjegyzem, Chirinek le kellett vonulnia három napra az alsóbb táborokba, mert hegyi beteg lett, de nem tette.) Az élelmezésünk saját kezű besegítéssel egészen jónak volt mondható. Nem hiányzott semmi, még néhány doboz sörünk is volt, ami nem kis szó.

Május negyedikén már állt az I.-es tábor 6200 méteren, és kalkuláltunk egy ott alvással. Az időjárásról. Általában délelőtt szép, tiszta, de legalábbis elfogadható idő, délután viszont felhősödés, havazás és szél. Az időjárás jelentést az EUMET, Pártai Luciáék csapata szolgáltatta, kifogástalanul.

A kommunikációs kapcsolatrendszerünket alapvetően meghatározta az alaptábor szűk, zárt helye, a műholdra rálátás keskeny savja es a felhősödés, vagy havazás esetén a kapcsolat esélytelen volt. Ez délutánonként rendszeresen gondot okozott, de a délelőtti felszálló párásodás is bezavart, és a Thuraya műhold szélső, gyenge vételi pozíciója határozta meg a kapcsolattartás lehetőségét. Meg kell mondjuk, sajnos eléggé gyengén. Erre sem volt meg példa soha! Pár kilométerrel keletebbre a Thuraya már nem is működik.

Az alaptábor 14-15 expedíciónak adott helyet egyszerre. Ennél nagyobb létszámban csak serpák lebzseltek ott, talán ötvennél is többen vadásztak vagy kísérték az expedíciós kuncsaftokat. Többnyire persze magashegyi, mászó serpákról van szó.

Meg kell jegyezni, hogy – a magyar csapat és talán Denis Urubko kivételével – mindenki használt serpa teherhordókat es oxigénpalackot a hegyen. És megtörtént az első csúcsmászás, melyet a dél-koreaiak követtek el nagy hangoskodva. Náluk már-csak a serpáik és az oxigénpalackjaik száma, a véget nem erő tv- és rádióinterjúik hangzavara és az otthagyott szemét volt nagyobb. Hogy ki mászta meg a hegyet előbb – ők, a serpák vagy a rengeteg oxigénpalack – azt homály fedi.

Közben a Mécs László, Erőss Zsolt, Sterczer Hilda hármas pedig felállította a II-es (6600 m) majd a hármas tábort a Makalu-nyeregben, 7400 méter magasan. Május tizedikére mindenki visszatért az alaptáborba, és vártuk a jó időt és alkalmat egy csúcstámadás elindítására. A jelentések 17., 18. és 19.-ét jelölték meg, a többi expedíció is ezekre a napokra időzített.

A mi három csúcstámadónkat 16-a már a Makalu nyeregben lévő III-as táborban találta. Az eredeti terv az volt, hogy másnap egy, sátrat elhelyeznek följebb (7400-7500 méteren), de ezt a tervet elvetették, mondván csak fölöslegesen fárasztják magukat. A csúcsig 1000 méter szintet kell fölszedni, a technikai megoldásokról nem is beszélve.

Csúcstámadó napnak a 18.-át jelöltük ki. Luciáék jelentése és személyes ajánlása is ezt a napot részesítette előnyben, mint a gond nélküli, zavartalan napsütéses, szélcsendes időt. Kíváncsian vártunk. A rádióösszeköttetés a III-as táborból nem működött, a gerincen valamivel följebb kellett menni es onnan mar a csúcsig működőképes kapcsolatot lehetett csiholni. Az ICOM rádióink kifogástalanul es hosszú időn keresztül működtek, nem volt gond velük.

Tizenhetedikén este tíz óra körül megindult a csúcstámadás! Másnap délelőtt tizenegy óra körül Hilda jelentkezett be, hogy szétesett a csapat. Ő van legfölül, 7700 méter körül, Laci és Zsolt valamivel lejjebb követi. Lassan azonban bevárták egymást és el kellett dönteni, hogy tovább mennek-e vagy sem. Laci jelezte, hogy ő nem érzi túl jól magát és nem tudja, meddig megy. Lehet,hogy nemsokára visszafordul.

Hilda kisebb szédülésektől eltekintve jól volt, a lába sem fázott (nem tudtuk, a cipőlopás után az én Asolomban mi lesz vele). Zsolt föltette a nagy kérdést: mennyi ideig lehet még jó idő, kitart-e a lejövetelig? A csúcsot elérhetik, de nem lesz egyszerű lejövet, az biztos. Én is biztosíthattam, hogy az idő soha nem látottan jól alakul, azaz lehet folytatni bátran! Mondhattam, mert Pártaival többször beszélve megnyugtatott, hogy holnap hajnalig zavartalan időjárásban lesz részünk. Így is lett. Én még ilyen időt ilyen hosszan a Himalájában nem láttam, de ránk is fért.

Mécs Laci jelentkezett délután három óra körül, hogy saját részéről reménytelennek látja a feljutást, ezért 8250 méterről visszafordul. Zsoltékat ugyanakkor látja a csúcstömb felé haladni. 4 óra 10 perc, Hilda jelentkezik. Ő az előcsúcson van és nem megy tovább, Zsolt viszont igen. Felmászott a főcsúcsra, ahonnan öt óra körül bejelentkezett!

A csúcsfotót látva Hilda szintben kb. 3 méterre, távban pedig 30 méterre volt a Makalu csúcsától (a csúcsfotó bal felső sarkában ott kuporog Hilda) Az egyéni döntéseket tisztelnünk kell így nyolcezer méter tájékán. Ezután a III-as táborig egy nem mindennapi éjszakai lejövet következett, miközben Zsolt lábujjai fagyási sérülést szenvedtek. Az I-es táborban holtfáradt, lemerült, de jókedvű emberek találkoztak egymással. A lejövet visszafele sem volt enyhébb, ráadásul rossz, csapadékos időben. Hiába, a Makalu az a Makalu!

Végül itt állnak a Magyar Makalu Expedíció eredményei: Eross Zsolt csúcsmászó, Sterczer Hilda majdnem, Mécs László 8250 méterig jutott. Úgy érzem, ez nem rossz így hirtelen. Azt nem is kell hangsúlyoznom, hogy oxigénpalack és serpák nélkül, önerőből.