Válságból varázslat

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2008.05.19. 00:54
Címkék

Holland bajnoki karrierje legnagyobb különbségű győzelmét könyvelhette el Babos Gábor, a Vadócz Krisztiánt is soraiban tudó NEC kapusa, miután csapata az UEFA-kupa-indulásért zajló rájátszásban 6–0-ra kiütötte a Fehér Csabával felálló NAC Bredát. A vasárnapi visszavágó, ezzel együtt a kupaindulás sorsa ezután puszta formalitás.

Élvezetes ilyen meccsen védeni?

Hihetetlen, mit műveltünk! Ha valaki azt mondja, hogy a szezonunkat megkoronázva hat nullára lemossuk az alapszakasz harmadik helyezettjét, és a viszszavágóra már csak a játék öröméért, illetve kötelességből kell kiállnunk, aligha nézzük normálisnak. Az is igaz, hogy az NAC-vel szemben igazságtalan a lebonyolítás. Harmincnégy forduló után a bredaiaké volt a harmadik legjobb holland gárda, most meg egy meccsen tönkrement az idényük.

Hogyan lehet egy döntetlen mellett tizennégyből tizenhárom meccset megnyerni?

Nehezen. Kellett hozzá a téli válsághelyzet is. Amikor három nullára kikaptunk a Willem IItől, kaptunk egy kis gondolkodási időt, majd elmentünk edzőtáborba, és összedugtuk a fejünket. Megváltoztattuk a célunkat, a kupa és a bennmaradás került fókuszba. Attól kezdve jöttek a győzelmek, és nőtt az önbizalmunk. Nyugodtan mondhatom, a NEC történetében nem lesz még egy ilyen sorozat.

Öt éve a Bredával negyedik lett a bajnokságban. Ahhoz képest hova helyezhető a mostani siker?

Mindig a legfrissebb siker a legnagyobb. Nekem és a csapatnak is sokat jelent a mostani diadal. Bár van még egy visszavágó, 99.9 százalék, hogy UEFA-kupa-indulók leszünk.

Az évad előtt reménykedtek ebben?

Dehogy… Az ősszel meg főleg nem, akkor minden ellenünk szólt. Januárban tizenhetedikek is voltunk, most meg készülünk az európai porondra. Nijmegen futball-lázban ég, mások is felkapták a fejüket a produkciónkra, nem véletlen, hogy Holmant, Olssont és Vadóczot is megkeresték már.

És Babos Gábort?

Jól érzem magam itt. A szerződésemből még egy év hátravan, nyugodtan várom, mi történik. A NEC hosszabbítani szeretne, de ha jó ajánlatot kapok, elgondolkozom rajta.

És a válogatotton?

Maradjunk annyiban, hogy beszélgettem Erwin Koemannal. Az idény után visszatérünk az ügyre.

Legfrissebb hírek

NBA: sorozatban másodszor kapott ki a címvédő OKC

Amerikai sportok
25 perce

Molnár Attila az Európa-rekord után Metzben versenyez

Atlétika
51 perce

Milánó–Cortina 2026: egy helyen a vasárnapi történések – infóközpont

Téli olimpia 2026
53 perce

Radenkovics az ETO elleni döntetlen után: Elégedettségről szó sincs

Labdarúgó NB I
1 órája

Férfi kézilabda: bosnyák válogatott játékossal erősített az ETO

Kézilabda
6 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I és NB II; Liverpool–Manchester City; Super Bowl

Minden más foci
8 órája

Már az első félidőben megnyerte a rangadót az FTC; A City ellen is Szoboszlai Dominik a legjobb biztosíték

E-újság
8 órája

Fürdésre várva – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
8 órája
Ezek is érdekelhetik