MEGMONDOM A MAGAMÉT...

Vágólapra másolva!
2008.05.19. 00:54
Címkék

Román edzővel tárgyal a Magyar Kupa-döntő előtt álló Budapest Honvéd vezetősége, habár a csapat a trófea elnyerésével teljesítheti a célt, a nemzetközi indulást. Segít-e a csapaton, illetve segíti-e a jelenlegi tréner munkáját, ha utóbbi tudja: történjen bármi, az idény végén menesztik. Román edzővel tárgyal a Magyar Kupa-döntő előtt álló Budapest Honvéd vezetősége, habár a csapat a trófea elnyerésével teljesítheti a célt, a nemzetközi indulást. Segít-e a csapaton, illetve segíti-e a jelenlegi tréner munkáját, ha utóbbi tudja: történjen bármi, az idény végén menesztik.

Az európai futballban a legkevésbé sem szokatlan, hirtelen két példát is említhetek. Frank Rijkaard jelenleg a Barcelona szakvezetője, de már bejelentették, hogy júniustól Josep Guardiola váltja a kispadon. Vagy ott van Fabio Capello esete. Az olaszt tavaly úgy küldték el a Real Madridtól, hogy tudni lehetett: Bernd Schuster érkezik a helyére. Pedig Capello ugyebár bajnoki címig vezette a madridiakat. Nem tudom, Magyarországon lehet-e és érdemes-e követni ezt a trendet, előbb talán a futballunkat kellene rendbe tenni… Ami tény: itt is, ott is a tulajdonos dönt, és nem kérdés, hogy egy profi edzőnek, amíg hagyják, a legjobb tudása szerint kell dolgoznia, azaz sohasem befolyásolhatja annak a lehetősége, hogy a szezon végén megválnak tőle. Hogy a tréner teljesíti-e a szerződésben foglaltakat vagy sem, döntő érv lehet, de nem minden esetben. Annak idején az FTC-nél mindent megnyertem, mégis megköszönték a munkámat. A tulajdonosok fejével én nem tudok gondolkozni…

Írásunk a 4. oldalon

Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
11 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
11 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
12 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
12 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
12 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
13 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
13 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
13 órája
Ezek is érdekelhetik