Döntőt érő orosz parádé

M. Cs.M. Cs.
2008.05.19. 00:54
Címkék

A kanadai világbajnokság első elődöntőjében az oroszok megtörték az elmúlt években rájuk telepedő finn átkot. A torinói olimpián és a tavalyi moszkvai(!) világbajnokságon ugyanis a később mindkétszer ezüstérmes finn válogatott állta útját a sorozat ezen szakaszában a „vörös hadseregnek”. Ezúttal kétség sem fért hozzá, melyik a jobbik s főképp az eredményesebb csapat. Ugyanis hiába kezdett erősebben a kanadai Doug Shedden által dirigált gárda, s hiába lőtt csaknem ugyanannyiszor kapura, mint a rivális – esélye sem volt az eltiltott Ilja Kovalcsuk nélkül felálló szbornajával szemben. Az Atlanta csatára helyett Vjacseszlav Bikov, a most szövetségi kapitányként irányító egykori kiváló csatár Danisz Zaripovot állította Szergej Zinovjev és Alekszej Morozov mellé a vörösök első sorába, aki góllal hálálta meg a bizalmat. Az oroszok olyan gólokat ütöttek, amelyeket Bikov kortársai – a Hall of Fame-be frissen beválasztott Igor Larionov, valamint Szergej Makarov és Vlagyimir Krutov alkotta támadósor – vagy az ugyancsak legendás Mihajlov, Petrov, Harlamov trió is nyugodtan magáénak vallhatna. Zaripovék sziporkáztak, náluk jobban talán csupán a washingtoni orosz „trojka” – az Alekszandr Ovecskinből, Alekszandr Szjominból és a 38 éves, ezúttal is gólt ütő Szergej Fjodorovból összeállított egység – szórakoztatta a közönséget. És hogy elöl csak a látványra kelljen ügyelni, hátul Jevgenyij Nabokov biztosította: a San Jose kapusa az egyenes kieséses szakaszban a svájciak után a jóval erősebb finnekkel szemben is megőrizte kapuját a góltól. 4–0 lett a vége, könnyen összejöhet a kanadai–orosz álomdöntő, ehhez a hazaiaknak a svédeket kellett lapzártánk után megverniük.

Legfrissebb hírek

Supermoto-vb: új kategóriával bővül a visontai versenyhétvége

Egyéb autó-motor
7 perce

MotoGP: Rio de Janeiróban rendezik meg jövőre a szezon előtti bemutatót

Egyéb autó-motor
22 perce

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
36 perce

Bunyósból koronglövő – Kótai Mihály ötvenéves lett

Ökölvívás
47 perce

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
1 órája

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
1 órája

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
2 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
9 órája