Benedek Dalma leiskolázta a mezőnyt

LIPICZKY ÁGNES jelenti MilánóbólLIPICZKY ÁGNES jelenti Milánóból
Vágólapra másolva!
2008.05.19. 00:54
Címkék
Tanulságos és eredményes napot zárt a magyar kajak-kenu válogatott szombaton a milánói Európa-bajnokság első döntős napján. A csapat „repertoárjában” akadt minden: nagy győzelmek (két arany), heroikus csaták (három ezüst) és sajnos nagy csalódás is.

Nagy csapással kezdődtek az ezerméteres döntők Milánóban.

A magyar csapat tagjai nagyon örültek neki, elvégre a csapást a 2006-ban már világ- és Európa-bajnoki címet szerző Benedek Dalma mérte a női mezőnyre.

Benedek remekül lapátolt (technikáját sokan méltatták a parton), a részidők felvillanásánál pedig hüledezett a publikum, hiszen a magyar lány gyakorlatilag kioktatta a mezőnyt – több mint négy (!) másodpercet vert riválisaira. No és mindeközben még tartalékolt is, hiszen a női négyesben az olimpiai távon még volt jelenése a délelőtt folyamán.

Benedek brillírozása után Vajda „borulása” következett. A DémászSzeged világ- és Európa-bajnoka a fináléban ugyan nem a vízben kötött ki, ám nyolcadik helyével igencsak alulmúlta önmagát. Sokan értetlenül nézték, miért nem nyitja meg a tőle megszokott szenzációs hajrát, ám Vajda, aki a döntő után letörten üldögélt a magyar csapat hajóháza előtt, maga sem találta a kérdésre a válaszokat.

A férfi kajak egyes fináléja után Kucsera Gábor is letörten lapátolt a hajómérlegeléshez. Az elmúlt években Kammerer Zoltánnal párosban sikert sikerre halmozó, egyesben azonban legutóbb négy esztendővel ezelőtt, az U23-as világbajnokságon rajtoló Kucsera mindöszsze hét századdal maradt el a britek világbajnoki cím védőjétől, Tim Brabantstől. Kucsera edzője, Sári Nándor az óriási ütközet láttán csak a fejét ingatta a parton („Ez zseniális volt, de milyen szomorú!”), míg a nagy számú magyar szurkolótábor a fiatal versenyzőt méltatta.

Nem érdemtelenül…

Ahogy nem érdemtelenül kapott tapsot a női K–2 1000 méteren induló Medveczky Erika, Faldum Bereniké kettős sem. Básti Attila és Mórocz István tanítványai igazán taktikus versenyzéssel arattak győzelmet. Pedig a még az U23-as korcsoportba tartozó két hölgy mindössze hat hete ül egy hajóban.

A kenusok és férfi kajakosok páros versenyében már a magyarok kvótaszerzésén volt a hangsúly. Előbbiben a Sáfrán Mátyás, Sáfrán Mihály duó ötödik helyével meg is szerezte a magyaroknak az újabb két indulási helyet, ugyanez nem sikerült a kajakosok mezőnyében a fiatal Tóth Dávid, Paumann Dániel kettősnek, amely a nyolcadik helyen zárt.

A csapathajóknál a program szerint a C–4-esek 1000 métere következett, s hiába lapátolt dobogót ígérő helyen a Horváth Gábor, Joób Márton, Balázs Péter, Sarudi Pál egység, a hajrában egy hullám kizökkentette a fiúkat, akik végül csak az ötödik helyet szerezték meg.

A női és férfi kajakosok 500 méteren küzdöttek, s egyaránt a második helyen zártak.

Míg a Paksy Tímea, Kozák Danuta, Fazekas Krisztina, Benedek Dalma egység szomorúan konstatálta, hogy az olimpiai távon ezúttal sem sikerült legyőznie a német egységet, a Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor, Benkő Zoltán, Kadler Viktor összetételű négyes láthatóan nagyon örült második helyének. Bár a szlovákok ezúttal legyőzték őket, a szakemberek szerint nagyon ígéretes a magyar hajó.

Ami a legrövidebb, 200 méteres távot illeti, minden magyar egység ott lesz a vasárnapi finálékban: hat számban az elő- és középfutamokat vették sikerrel a mieink, míg a négyeseknél a kevés nevező miatt nem rendeztek előcsatározásokat.

Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
9 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
10 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
10 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
10 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
10 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
11 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
11 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
12 órája
Ezek is érdekelhetik