Visszatértek a szakállas „cetek”

Tavaly ilyenkor Fröhlich papa ugrott elsőként a Komjádi édes vizébe. Megszállott Vasasszurkolóként és meglett férfiként vetette magát a habokba, két egyetemista ikerfia mondta is neki másnap, miután nagyjából négy újság címlapján látták apjukat: „Te, fater, ahogy öregszel, úgy leszel egyre dilisebb...” Fröhlich papát a legkevésbé sem zavarta a megjegyzés, úgy volt vele, az idén is csukafejessel teszi tiszteletét kedvenc csapata bajnoki elsősége előtt. Szépséghibája a történetnek, hogy az a bizonyos bajnoki cím még messze nem volt meg. A józanabb, tán pesszimistább angyalföldi hívek nem győzték emlegetni a tizenkét évvel ezelőtti döntőt (egyet a rengeteg elveszített közül...), amelyen már mindenki királlyá koronázta az angyalföldi pólósokat – kivéve az ellenfél, a Gerendás György által dirigált BVSC játékosait. Hiába nyert akkor a Szőnyi úton a Vasas 6–4-re, és hiába nyilatkozta a Komjádiban rendezett visszavágó előtt Gerendás, hogy „Ezt a Vasast három góllal aligha verjük meg...”, órási csata lett belőle. A piros-kékeknél Kósz Zoltán, Petőváry Zsolt, Tóth Frank, Dmitrij Gorskov, a kispadon Faragó Tamás, a másik oldalon Gyöngyösi András, Märcz Tamás, Ambrus Tamás és Varga Zsolt. A Vasutas nyert két góllal, jött a hosszabbítástalálat nélkül, majd a hirtelen halál – és Varga I Zsolt, a BVSC pólósa egyedül úszta végig a Komjádit, hogy a habok alá nyomja a Vasas álmait.

Gerendás és csapata most is valami hasonlóra készült.

Már az Eger színeiben, az erre a bajnokságra igen nagy csapattá váló hevesiekkel. Csoda-e, ha annyian zsúfolódtak össze a Komjádiban, mint talán még soha, az ülőhelyen álltak, a kapukat lezárták, elképesztő volt a hangulat. Mintegy háromezer Vasas szurkoló és száz, mindenre elszánt egri vitéz.

Amikor a Vasas elment hárommal, még leheletnyit sem engedett a feszültség. A piroskék szurkolók amúgy is óvatosak – ha a klub hegymászószakosztályának tagjai készülnek a szentendrei Kő-hegy megmászására, beígérve az új magyar rekordot, hát odamennek, annyira kiéheztek a sikerre. Ment a Vasas hárommal, de jött az Eger, egyre csak jött, magához térve a Komjádi fergeteges hangulatának sokkjából. Kevés gól volt, annál több idegeskedés. A legvége pedig méltó volt az egész idényhez. Kétgólos hátrányból állt fel az Eger, 16 másodperc maradt hátra, és már jöttek a hangok, a pesszimista mondatok, hogy fenyeget a hosszabbítás réme – amelyben az Egernél lehet a lélektani előny. De Katonás Gergő bevágta a bajnoki aranyat érő gólt, és néhány pillanattal később már újra a Komjádi vizében fürdött néhány öreg szakállas „cet” és néhány pocakos „bálna”. Senki sem mozdult, vastaps töltötte be a sok csatát megélt Komjádi falát. És a hangulat csak fokozódott amikor előbb az ezüstérmes Eger, majd az arannyal büszkélkedő Vasas csapatát szólították eredményhirdetéshez. Ekkor Steinmetz Barna és Ádám magasba emelte a kupát – a tavalyi finálé előtt egy hónappal elhunyt édesapjukra gondolva. Gerendás György a 12 évvel ezelőtti találkozó után csak annyit mondott: „Klassz volt…”. Most nem szólt semmit, nemcsak az aranyat, a hangját is elveszítette.

Eközben Fröhlich papa öregesen kimászott a medencéből...