Sátoros ünnepre várva

A hatalmas sátor – a VIP vendégek részére – már ott állt a veszprémi csarnok bejáratánál. A bejárati üvegajtón felirat hirdeti: a kézilabda KEK-döntőre a jegyek elfogytak. Egy nappal a várva várt finálé előtt minden készen állt a csúcstalálkozóra.

A házigazda (1992-ben már nyert KEK-et) délután fél négykor videózással kezdett, négytől a csarnokban edzettek Dejan Pericsék, héttől pedig a németek vették birtokukba a létesítményt, amely már nem sokáig szolgálja a 15-szörös magyar bajnokot, júliusban átadják a város Budapest felőli szélén épülő új, impozáns, hatezer nézőt befogadó rendezvénycsarnokot. Bármibe lefogadnánk, simán megtelne az is, ha már kész lenne – így mindössze háromezren tekinthetik meg a helyszínen a kupadöntőt. Mint említettük, már régen elkelt mind a háromezer jegy, a bérletesek – ők vannak többségben – 4000 és 4500 forintért jutottak hozzá, az állóhely 3000 forint, a „szabadpiaci” belépők 6500 és 7000 forintot kóstálnak. Ha minden hétre jutna egy KEK-döntő, nem lennének anyagi gondjai a klubnak…

Sorra fékeznek a gépkocsik a bejáratnál – Seatok, Volkswagen Touareg, hatalmas amerikai terepjáró –, a szerbek egyszerre érkeznek, az Iváncsik fivérek, Gergő és Tamás is egy kocsiból száll ki. Gergő, huszonhat évével a családi rangidős, már játszott a hat évvel ezelőtti BL-döntőn.

„Sokat jelent, hogy mellettem lesz az öcsém. Győzni akarunk, s megnyerni a trófeát, mert ki tudja, mikor jutunk el legközelebb európai kupafináléba” – magyarázza a balszélső.

„Hat éve itt néztem Veszprémben a BL-döntőt, s szurkoltam a bátyámnak. Olyan ez, mint egy megvalósult álom, hogy most magam is a pályán lehetek vele együtt” – teszi hozzá az „öcskös”.

Pérez Carlos sok nagy csatát látott: „Nem izgulok, de azt nem mondhatom, hogy ez csak egy meccs lesz a sok közül. Majd szombat délután kezd el emelkedni a vérnyomásom.”

Marko Vujin, a Veszprém egyik kulcsjátékosa: „A kazettákból

egyértelműen kiderült, hogy igazi klasszisegyüttes lesz az ellenfelünk. Sokan még nem játszottunk európai kupadöntőt, ezért nagy bennünk az elszántság.”

Ivan Lapcsevics, a védelem oszlopa: „Védekezésünk egyre dinamikusabb, de ezúttal gyorsnak is kell lennünk, mert ellenfelünk messziről is pontosan lő.”

Mielőtt megkezdődne a videózás, Dejan Perics, a 38. életévét taposó szerb csapatkapitány, a világ egyik legjobb kapusa kioson a sátor mellé. Fogalmunk sincs, mit tervez, aztán előhúz a zsebéből egy cigarettát, s szégyellős mosoly kíséretében rágyújt, majd angol-magyar keveréknyelven magyarázza: „Szerencsés vagyok,

negyven felé közeledve is európai kupadöntőben védhetek. Négy éve én voltam a Celje csapatkapitánya, amikor megnyertük a BL-t, s egy évre rá a Barcelonával ismételni tudtam. Akkor nem gondoltam volna, hogy három évvel később megint kupadöntőben játszhatok. Az esélyek? Rutinos csapat a Veszprém, a Mannheim is az, jó lenne tetemes előnyt szerezni a visszavágóra.”

Közben befut a mester, Mocsai Lajos, aki Balatonalmádiból érkezik. A benzinkútnál, ahol tankolt, húsz percet kellett várakoznia, de így sem késett, erre kínosan ügyel. A pontosságot a fiúktól is elvárja – s nem is kell csalódnia. A veszprémiek remélik, így lesz ez a szombati csatában is.

A mannheimi Buday Dánielnek, aki a következő évadban kölcsönben a Schaffhausenben szerepel, ez lesz az első meccse volt klubja ellen.

„Nagyon várjuk a döntőt – mondta –, mert a Löwennek még nincs európai trófeája. Csütörtöktől foglalkoztunk a Veszprémmel, mert fontos Bundesligameccseink voltak. Örülök, hogy Veszprémben játszunk, sok barátommal újra találkozhatom.”