Élesben tesztelik Alex Ferguson tervét

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
2008.04.29. 17:39
Címkék
Kedd este kiderül, jól gondolkodott-e Sir Alex Ferguson, a Manchester United menedzsere, amikor a Barcelona elleni BL-elődöntő első mérkőzésén (0–0) kockázatkerülő, óvatos szellemben küldte pályára csapatát. A tervet az angolok ugyanis akkor tudják sikeresen befejezni, ha az Old Traffordon legyőzik a katalán riválist.

Ha a BL-ben valamelyik csapat tal kapcsolatban indokolt a hazai pálya előnyéről beszélni, az a Manchester United. Az Old Traffordon csatát nyerni minden látogatónak, minden körülmények között hőstettnek számít, hiszen a vendégek az esetek többségében kudarcélménnyel távoznak a manchesteri arénából (hányszor hallottuk már a stadion becenevét kifigurázó, elcsépelt poént a „Rémálmok Színházáról”...). Sir Alex Ferguson együttese a nemzetközi kupaporondon a legutóbbi tizenegy találkozóját megnyerte itt, így a manchesteriek számára óriási csalódás lenne, ha éppen kedd este szakadna meg a sorozat.

Ráadásul a Barcelona elleni BL-elődöntő visszavágóján a statisztikák és a jól felfogott érdekek mellett azért is diadalmaskodnia kellene a Unitednek, hogy értelmet nyerjen a Camp Nouban alkalmazott különös taktika. A „vörös ördögök” múlt szerdán angyalok módjára viselkedtek Barcelonában, és ahelyett, hogy poklot teremtettek volna a stadionban, a hagyományaikkal szakítva a biztonságra fektették a hangsúlyt. A terv bevált: hiába rohamozott a katalán gárda, az eredményjelzőn a lefújáskor is 0–0 állt.

Illetve… Azt, hogy a terv tényleg bevált-e, teljes magabiztossággal csak a kedd esti visszavágó után jelenthetjük ki. Mert ha a múlt heti a hideg racionalitás diadala volt, akkor ma a fantáziának, a szabad és lendületes támadójátéknak – egyszóval a tipikus Manchester United-futballnak – kell játszania a főszerepet. A két összecsapás közötti taktikai különbségre a legegyértelműbben Patrice Evra nyilatkozata világít rá. A francia balhátvéd feladata a nagyszerű formában játszó Lionel Messi semlegesítése, a párharc azonban ezúttal más színezetet kaphat: „Most nekem nagyobb támadószerep jut, Messinek pedig többet kell védekeznie.”

Bár az Evra–Messi párbaj is érdekes, Sir Alex Ferguson szerint a meccset nem az említett két játékos döntheti el, hanem sokkal inkább Wayne Rooney. A csatár csípősérülést szenvedett a Chelsea ellen elbukott (1–2) szombati Premier League-rangadón, s – a szintén nem egészséges Nemanja Vidiccsel együtt – a hétfői edzést is kihagyta, a mester azonban bízik a gyors felgyógyulásban: „Wayne fájdalmakkal küzd, de reményeim szerint kedden már pályára léphet. A múlt hét szerdáján a számára új szerepkörben is zokszó nélkül teljesítette, amit kértem tőle.”

Rooney a Barcelona ellen valószínűleg ismét a megszokott helyén szerepel – a Manchester ezúttal nem sündisznóállásban kíván játszani, erre következtethetünk az angol csatárt hátulról támogató Cristiano Ronaldo és Carlos Tévez páros bevetéséből. A hazaiak számára különösen fontossá vált a BL-siker, miután a Chelsea elleni vereséggel veszélybe került bajnoki címük. Az angolok „éles” helyzetét látva már-már mellékes körülmény, hogy a hét végén a Barcelona is kikapott hazája bajnokságában (Deportivo, 0–2). Ugyanis a katalánok számára eddig is a BL jelentette a menekülőutat.

Legfrissebb hírek

Mbappé és senki más

Foci vb 2026
54 perce

Kétfős verseny, vagy beleszól még más is? Mutatjuk a vb-góllövőlistát!

Foci vb 2026
1 órája

Videó: Marokkónak „minden” összejött a második félidőben, Franciaország ezúttal csak 11-esből talált be – a 24. játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
2 órája

A paraguayi kapus lett a meccs embere

Foci vb 2026
2 órája

Még Philadelphiában is Szoboszlai-mezes szurkolóba botlani

Foci vb 2026
3 órája

Kylian Mbappé: Ha be kell piszkítanunk a kezünket, akkor megtesszük

Foci vb 2026
4 órája

Megint Mbappéról szólt a franciák meccse – mutatjuk a legérdekesebb statisztikákat

Francia labdarúgás
4 órája

Statisztikák: Mbappé újabb kategóriában lett egyeduralkodó

Foci vb 2026
4 órája
Ezek is érdekelhetik