Nem hallottam a Kotor készülődéséről, de különösebben nem is érdekel. A klubvezetők – érkezzen a megkeresés magyar vagy külföldi csapattól – ugyan panaszkodtak a játékosok megkörnyékezése, pontosabban amiatt, hogy az érintettek így nem a rájátszásra koncentrálnak, ám szerintem ez nem olyan nagy probléma. Büszkék lehetünk magunkra: nemhogy alig van légiós a bajnokságunkban, a mieinket szeretnék mások. Szerintem ez jó, ami az utánpótlás-válogatottak remeklésén is meglátszik. Ami pedig a második mecscset illeti, van még egy szólásom: harc után okos a katona. Sokan mondták utóbb, hogy várható volt a Vasas győzelme, bár én a kezdés előtt is ezt mondtam. Érdekes megfigyelés volt, hogy Biros Peti emberét kiemelten foglalkoztatják a piros-kékek – a Vasas hamar kiküzdött két személyi hibát Birosnak, annál pedig nincs rosszabb, mint két büntetéssel játszani, hiszen így sem támadni, sem védekezni nem lehet normálisan. Ráadásul az a csapat, amelyik saját fórjából nemhogy nem talál be, hanem maga kap gólt a lefordulásból, valamint csak a negyedik negyedben szerzi meg első és egyetlen akciógólját, nem érdemel győzelmet. Az elején még úgy tetszett, az Eger remekül felkészült, de aztán a Vasas az egyik emberhátrányos szituációban a letámadásos védekezésre szavazott, amitől az Eger megzavarodott, és el is dőlt minden.
Tartom magam ahhoz, hogy a hazai csapat, ez esetben az Eger nyer. Ugyanaz a helyzet, mint legutóbb, csak más a szereposztás: akkor a Vasas vállát nyomta a hazai kötelező győzelem terhe, most pedig a sárga-kékeknek kellene nyerniük. A jóslatomnak azt a címet adnám, hogy A kockázat foka. Csapatsportban ma már nem lehet kockázatvállalás nélkül nyerni, így azon dől majd el a mostani mérkőzés, hogy a két kiváló edző, mondhatnám, stratéga közül melyik találja meg az optimális mértékű kockázatot.
