Zinedine Zidane első Európa-bajnoki szereplése 1984-re esett. Éppen aznap töltötte be a tizenkettőt, amikor labdaszedő lehetett a francia–portugál elődöntőn. Életre szóló élmény volt közelről figyelni Michel Platini és társai varázslatát. Tizenhat évvel később világbajnokként és aranylabdásként érkezett Németalföldre, ami megint csak életre szóló élménnyel ajándékozta meg – immár az egész világot. Az egykori labdaszedő ezúttal már osztott, átadásai és cselei köré épült a franciák támadójátéka, önmagában a jelenléte is meghatározónak bizonyult. Két nehéz pillanatban magára vállalta a végrehajtó szerepét is: a spanyolok elleni negyeddöntőben szabadrúgásból megszerezte a vezetést, míg a Portugáliával szembeni, roppant feszült elődöntő hosszabbításának ő vetett véget a tizenegyesével. A FIFA év végi ankétján ő lett az esztendő legjobb futballistája (ahogy 1998-ban, majd 2003-ban is). Játéka további hosszú éveken át beragyogta a világ futballpályáit; 108 mérkőzéses válogatottbeli pályafutásának csak az utolsó fejezetét kellene valahogy elfelednünk, ahogyan mellbe fejelte Materazzit, és piros lappal fenyítve, kifejezéstelen arccal elkullogott a Világkupa mellett – de nem, egyelőre nem megy…
