A Real remekül felelt a Barca botlására

KORMANIK ZSOLTKORMANIK ZSOLT
2008.04.21. 02:40
Címkék
A Santanderben aratott 2–0-s győzelmével a Real Madrid tízpontosra növelte előnyét, és úgy is alakulhatnak az eredmények, hogy a héten, négy fordulóval a befejezés előtt megszerzi az aranyat.

Bernd Schuster, a Real Madrid edzője úgy vezette fel a vasárnap esti mérkőzést, hogy az elmúlt hetek győzelmi kényszere immár a múlté, a fárasztó idény vége felé ő a maga részéről az egy ponttal is beérné a BL-ről ábrándozó Racing otthonában. Az ellenfél a megelőző négy mecscséből hármat megnyert, úgyhogy Schuster óvatossága megalapozottnak nevezhető, de a látottak arra engedtek következtetni, hogy szavaival a játékosaira nehezedő lelki terhet is enyhíteni kívánta – sikeresen tette.

A német tréner kedvenc védelmi négyesét, a Sergio Ramos, Pepe, Cannavaro, Heinze kvartettet küldte pályára, és a „világ legjobb hátvédsora” (Schuster szavai) ezúttal kellő biztonságot teremtett a többi csapatrész összjátékához – még úgy is, hogy az egyik labdaművész, Guti eltiltás miatt nem léphetett pályára. Említést érdemel, hogy a Racing éppen védelme oszlopára, Ezequiel Garayra nem számíthatott

– hiánya már az első negyedórában meglátszott, ugyanis Robinho bal oldalról a kapu elé kanyarított labdájából Raúl finom mozdulattal megszerezte a vezetést. Voltak időszakok, amikor a Racing sikerrel tartotta a labdát a Real kapujának közelében, de nagy gólhelyzete nem akadt, míg a madridiak hajrábeli két ziccerükből egyet gólra váltottak, amivel biztossá vált: túlteljesítik Schuster vasárnapi tervét.

Harminchárom forduló elteltével a Real legutóbb hat esztendővel ezelőtt állt az élen, akkor is csak jobb gólkülönbségének köszönhetően. Az utóbbi három évben ilyentájt a Barcáé volt a pole pozíció, a mostani szituáció ezért is különösen kellemes a madridi szíveknek – arról nem is beszélve, hogy amikor május 7-én a katalánok Madridba látogatnak, a bajnokot megillető gratulációval is kezdhetik a meccset.

Legfrissebb hírek

Törökország nem lassít: Lukaku hivatalos a Fenerben, Vlahovics orvosira megy a Besiktashoz – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
21 perce

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
25 perce

Zlatko Dalic lett az Egyesült Arab Emírségek labdarúgó-válogatottjának kapitánya – hivatalos

Minden más foci
45 perce

Koppenhágában is hátrányban a Loki – Köbenhavn–Debrecen Kl-selejtező-visszavágó

Európa-konferencialiga
49 perce

Fallabda Eb: a Millenáris lesz a másik helyszín

Egyéb egyéni
1 órája

Súlyos baleset árnyékolta be a budapesti pályakerékpáros-versenyt

Kerékpár
1 órája

Másodszor is kikapott és búcsúzott a magyar páros a strandröplabda Eb-n

Röplabda
1 órája

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
1 órája