Akarat

A minap egy szűk körű fórumon terítékre került a magyar futballban soha el nem hervadó téma: át kellene szervezni a bajnokságot.

Legyen kevesebb csapat az élvonalban, de több érdekes meccs, ha kell, négyszer egy évad alatt – mondjuk – Újpest–Debrecen; legyen kevesebb, de a pályán kifulladásig hajtani képes profi labdarúgó.

A konzervatívabb ember erre azt mondja: a focit kár is újítgatni, hiszen volt már bedobás helyett berúgás, imitt-amott a világban volt már a pályán egyszerre két játékvezető (csak a próba kedvéért), volt tizenkét csapatos mezőny, no meg rájátszás, jóformán csak a kapus nem állt még háttal a mezőnynek, hogy aztán visszaálljon a régi rend, merthogy a labdarúgás úgy jó, ahogy van.

Unalmas meccsek így is, úgy is voltak, vannak, lesznek, nem kell ahhoz átszervezés.

Nálunk persze unalomból kicsivel több jut, mint, mondjuk, az angoloknál, de csak türelmesnek kell lenni, és kijut nekünk is a jóból.

Nos, eljött a pillanat. Verbálisan legalábbis.

Merthogy a délutáni Győr–MTK bajnokitól valami extrát várunk, azt, hogy a játékosokat majd úgy kell lehúzni a pályáról a lefújás után, hogy a nagy erőfeszítéstől szakad a mez, gatya, csorbul a fűbe tapadó stopli, és persze azt, hogy lesznek gólok, a népség nem győzi hűteni a tenyerét a nagy tapsolás után.

Úgyhogy itt a ragyogó lehetőség a Győr és az MTK futballistáinak, hogy bizonyítsák, olyan, de olyan támadófocit játszanak, hogy azt gyönyörűség nézni. S tetszenek tudni, nem is kell, hogy Tokody Tibor vagy Urbán Gábor sarokkal szerezzen gólt, mint Cristiano Ronaldo a Manchester Unitedben, de izzadjanak legalább úgy meg, mint az aranylábú portugál.

A ma délutáni Győr–MTK összecsapás a bajnokság legnagyobb meccse lehet.

Olyan mérkőzés, amely után úgy érezhetjük majd, hogy ez az agyonszapult, gyengécskének mondott bajnokság is izgalmas tud lenni.

Csak szívvel-lélekkel, akarattal kell játszani.

Mondani könnyű – de megcsinálni...