Jó csapat, de még nem eléggé

R. B. B.R. B. B.
2008.04.11. 00:18
Címkék

A hazai 8–8-as döntetlen után nem esélyesként utazott a Brendon-UPC-ZFEger Csehovba, a LEN-kupa-döntő visszavágójára, ahol a Sturm fölényes, 12–7es sikert aratott, és győzelmének köszönhetően megszerezte a serleget. „Biros Peti mondta nagyon jól, hogy a második helyen is végeznie kellett egy csapatnak, és nagyon sokan indultak a LENkupában – értékelt Gerendás György a visszavágó másnapján. – Lehet, hogy egy olyan együttesnek, amely még csak negyedszer indul nemzetközi kupában, a kupadöntő veresége kell ahhoz, hogy a későbbiekben nyerhessen. Nekem már a hazai mérkőzés sem tetszett, ám azután a Szeged ellen kétszer is parádésan játszottunk, azaz ez akár jó előjelnek is tekinthető a bajnoki döntő előtt.” A szakember szerint Csehovban hitehagyottan kezdtek játékosai, az oroszoknak szerencséjük is volt. Gerendás szerint az Eger jó csapat, de még nem annyira, hogy idegenben egy Sturm-szintű gárda ellen fel tudjon állni. „Hétfőtől edzünk újra, mindenképpen szükségünk van erre a pihenőre, hogy kicsit kikerüljünk a szerda, szombat monotóniából, a rándulások, ütések, izomfáradtságok elmúljanak, és hogy a szerdai meccset kitöröljük a fejekből” – tekintett előre az edző.

Legfrissebb hírek

Mayer Gréta és Mészáros Krisztofer az aranyérmes

Egyéb egyéni
1 perce

Dráma a triatlon vb-döntőn: Kropkó Mártát a 4. helyről kizárták!

Egyéb egyéni
1 perce

Kane kihagyott tizenegyese után fordított Spanyolország a Wembleyben

Minden más foci
19 perce

„Van már tapasztalatom ezzel a sérüléssel” – több hetes kihagyás vár Redzic Damirra

Magyar válogatott
37 perce

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
1 órája

„Gyengék voltunk, mint a munkácsi sör” – Kárpátalján néztük a magyar–ukrán meccset

Magyar válogatott
2 órája

Női kosárlabda NB I: szekszárdi vereséggel rajtolt a címvédő Pécs

Kosárlabda
2 órája

Férfi kosárlabda NB I: győzelemmel kezdett a Falco

Kosárlabda
2 órája