Már az aranycsapat nyomában loholnak
Szerdán már a délutáni órákban megélénkül az élet az Old Trafford környékén, a „vörös ördögök” rajongói már órákkal a mérkőzés előtt benépesítik a Sir Matt Busbyról elnevezett utcát. Idővel a Roma-mezek és sálak is egyre nagyobb gyakorisággal tűnnek fel az „Álmok Színházának” közelében, ahol a vendéglátásra igazán nem lehet panasz, a Manchester United ugyanis minden bejáratnál olasz nyelven köszönti a „farkasok” szurkolóit. A fogadtatás azonban csak az Old Traffordon ilyen kedélyes, több környékbeli étterem és pub előtt marcona őrök állják útját az érkezőnek. „Roma-szurkoló ide
be nem teszi a lábát” – magyarázza egyikük, és valóban: a United színeit viselők mellett az egyszerű halandó csak a hazai szektorokba szóló belépőjegy felmutatásával léphet be.
Ennek megfelelően a rendőri jelenlét is igen erős, ám mindenki – egyenruhás és civil – kifejezetten udvariasan áll az érdeklődők szolgálatára. Mikor kedvenc csapatukról kérdezzük őket, természetesen még készségesebbé válnak az emberek.
Bár a Manchester United ebben a szezonban már nem ismételheti meg az 1998–99-es idény triplázását (az akkori együttes a bajnokság mellett a Bajnokok Ligáját és az FA-kupát is megnyerte), a gárda a Portsmouth elleni FA-kupa-kudarc dacára a Premier League-ben és az első számú európai kupasorozatban is a végső győzelemre tör. A kérdés még így is az: vajon a korábbi vagy a mostani együttes képvisel-e nagyobb játékerőt?
„Véleményem szerint a jelenlegi. A szűk egy évtizeddel ezelőtt sikert sikerre halmozó csapat is elképesztően erős volt, de a mostani gárdában több a klasszis, és szerintem többre hivatott” – véli
egy középkorú United-szimpatizáns. A megkérdezettek többsége osztja a véleményét, Cristiano Ronaldóék teljesítményét tehát jellemzően még a David Beckham-fémjelezte együttesénél is többre értékelik. Mint keretes írásunkból kiderül, Alex Ferguson mindkét időszakban remek futballistákkal dolgozhatott a klubnál, a jelen sztárjai látszólag mégis népszerűbbek Manchesterben.
Paul Scholes véleménye is mértékadó a témában, igaz, a középpályás elzárkózott az egyértelmű állásfoglalástól. „Akkor is nehéz volt bekerülni a csapatba, amikor még Roy Keane és Nicky Butt is itt játszott, de most sem könnyebb a helyzet. Akármilyen összeállításban lépünk pályára, a keret erejének köszönhetően bárkit képesek vagyunk megverni. A mostani középpályásaink eltérő stílust képviselnek, de közös bennük, hogy a góllövés és az előkészítés mellett a védekezésben is megállják a helyüket” – fogalmaz a játékos.
Az egyetértés persze a szurkolók körében sem teljes, a korán érkező drukkerek egymást túlharsogva kardoskodnak egyik vagy másik Ferguson-csapat mellett, a döntőbíró szerepét végül egy tapasztalt meccsre járó, a stadion előtti kitűzőárus vállalja magára: „Több évtizede járok a United mérkőzéseire, biztonsággal mondhatom tehát, hogy a régiek jobban játszottak. Persze akkor sem lennék kifejezetten elkeseredve, ha ez a csapat több trófeát szerezne. Most viszont, ha megbocsátanak, a munkáé az elsőbbség” – mondja mosolyogva, majd
hangosan kiáltozva próbálja magához csalogatni a rajongók egyre népesebb táborát.
Nem tisztünk döntetni, de annyi biztos, ahogyan Andy Cole-ék idejében, most is bombaerős csapata van a Unitednek, mint ahogy az is közös, hogy az őket körülvevő rajongás mellett a rájuk nehezedő teher sem csökkent.
