Elmaradt az egri bravúr

Bajzát RafaelBajzát Rafael
Vágólapra másolva!
2008.04.10. 01:58
Címkék
Nem sikerült a bravúr az Egernek: a magyarországi döntetlen után Csehovban a Sturm már az első negyedben egyértelművé tette, az idén is orosz csapat nyeri meg a LENkupát.

A sors igazságtalansága, hogy a LEN-kupa-döntő visszavágóját idegenben kellett megvívnia az Egernek. A csehovi helyszín a szurkolók szempontjából is roppant kedvezőtlen, hiszen a lelkes egri B-középből senki sem lehetett szemtanúja a szerda esti pillanatoknak. Oroszországba a vízum és a távolság miatt nemhogy repülő-, de még autóbuszos út sem szervezhető.

A 8–8-as egri döntetlen után újabb kiélezett csatára számíthattunk, a kupagyőzelemhez a minimális siker is elegendő lett volna. A keddi 12 órás utazás ellenére meglepően nyugodtan készülődött a Brendon-UPC-ZFEger csapata a klub történetének legfontosabb mérkőzésére, bár a hosszú út kissé kizökkentette a megszokott ritmusból. Nem véletlenül tért ki Gerendás György a mérkőzés előtti utolsó nyilatkozatában arra, hogy most már érti az oroszokat, miért utaztak el az első mérkőzés előtt két nappal Egerbe…

Az Olimpiai uszodában közben már szorgoskodtak a helyiek, hogy méltó körülményeket biztosítsanak a második számú európai kupasorozat zárásához, a mérkőzés közben még az orosz műúszó-válogatott is tartott egy kis bemutatót.

És bemutatót tartott a Sturm is, az Egernek egy pillanatig sem állt a zászló Csehovban. A szerb Alekszandar Sapics vezérletével 3–0-ra, 6–1-re, a hajrában pedig már 12–3-ra vezettek a hazaiak. Határozottabban játszottak az oroszok, miközben az Eger emberelőnyben sem mutatott jó teljesítményt. Már induláskor hihetetlenül álmosan, rosszul kezdett, három perc alatt három gólt kapott, és bár Császár György szépített, Sapics és Szergej Jevsztignyejev góljával 5–1-es előnyt szerzett a Csehov. Az első szünetet követően, Gerendás György és Szécsi Zoltán korholó szavai után sem változott a helyzet: Sapics már az első támadásból betalált. Elemében volt a hazai gárda, miközben az egri előnykihasználás (13/4) is elmaradt a várakozástól. 10–3-ra meglépett a Csehov a félidőre, innen pedig már lehetetlen volt felállni, főleg úgy, hogy a fordulás után sem változott a játék képe. A harmadik negyed elején Sapics negyedik találatával már kilencgólosra nőtt a különbség, és csak az utolsó tíz percben sikerült valamelyest kozmetikázniuk az eredményen a vendégeknek. A zónavédekezés ekkor jól működött, Szécsi sokat védett, és elöl is eredményesebbé váltak az akciók. A végére ötgólosra csökkent a különbség, de ez nem zavarta a hazaiakat, és nem derítette jobb kedvre az egrieket: a Kazany tavalyi elsősége után orosz földön maradt a LEN-kupa serlege. Az egriek pedig azzal vigasztalódhatnak, hogy remekül helytálltak a sorozatban, és teljes erőbedobással készülhetnek a magyar bajnoki fináléra.

Legfrissebb hírek

Sport témájú alkotások is szerepelnek a 45. Magyar Filmszemlén

Egyéb egyéni
5 perce

Nem bünteti meg 400 ezer euróra Vargáékat az AEK tuajdonosa

Minden más foci
11 perce

Az MBH Bank csapata is indul a Strade Bianchén március elején

Kerékpár
32 perce

Ifjúsági BL: Kovács Bendegúz triplázott a Dortmund ellen

Légiósok
33 perce

A Lipcse két feltétellel hosszabbítaná meg Gulácsi Péter szerződését – sajtóhír

Német labdarúgás
33 perce

Aczél Zoltán állásába került a Szeged rossz kezdése – hivatalos

Labdarúgó NB II
56 perce

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
1 órája

„Nagyon közel vagyunk azokhoz a válogatottakhoz, amelyek az érmekért küzdenek” – Chema Rodríguez a férfi kézilabda Eb-ről

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik