Igor Bogdanovics: mester

BERECZKY ATTILA, KIRIPOLSZKY TAMÁSBERECZKY ATTILA, KIRIPOLSZKY TAMÁS
Vágólapra másolva!
2008.04.09. 00:16
Címkék
Különösebb megerőltetés nélkül verte meg 6–0-ra a DVSCTEVA a másodosztályú Integrál-DAC csapatát a Magyar Kupa elődöntőjének viszszavágóján, így a debreceniek 10–1-es összesítéssel jutottak a fináléba.

A szokás nagy úr.

A debreceni rendőrök, ahogyan évek óta mindig, a DVSCTEVA–Integrál-DAC Magyar Kupa-mérkőzés előtt is lezárták a vendégszektor mögötti területet. Ezúttal azonban feleslegesen dolgoztak az egyenruhások, a másodosztályú győri csapatot ugyanis csak néhány bennfentes kísérte el, őket pedig a fedett VIPtribünön helyezték el. Egyébként sem valószínű, hogy a DAC kemény magja komolyabb felfordulást okozott volna Debrecenben, hiszen az NB II-es vidéki együttesek drukkerei többnyire rendkívül békések. Az elmúlt hét végén például a makóiak mutattak példát kulturált szurkolásból Baktalórántházán. A szabolcsi településen a nyolctagú vendégtábor felügyeletére kirendelt két biztonsági őr békésen szotyolázhatott, még egy trágár rigmus sem borzolta a kedélyeket.

Teljes volt a béke Debrecenben is, a vendég DAC mestere, Szentes Lázár is sétálgatott már jóval feszültebben ugyanezen az öltözőfolyosón, igaz, 2004 tavaszán a Lokit irányította, s az UEFA-kupában a legjobb 16 közé jutásért játszottak tanítványai a belga FC Bruges ellen. A győri kiscsapat történetében hasonló történelmi tett az MKelődöntőbe jutás, mint négy éve a debreceni UEFA-kupamenetelés volt. Az sem rontott az összképen, hogy az MKpárharc lényegi kérdései már a múlt héten eldőltek, hiszen a DVSC 4–1-re nyert Győrben, ez a tény azonban semmit sem von le a Szentes-csapat érdemeiből. A visszavágó hangulata azonban mindenképpen hatással volt a lelátói hangulatra, az Oláh Gábor utcai stadion centerpályáján ugyanis az elmúlt másfél évtizedben sohasem voltak olyan kevesen tétmérkőzésen, mint ezen az esős kedd estén.

A csapatok bemutatásánál Szentes Lázár szolid tapsot kapott a debreceni drukkerektől, aztán elkezdődött a 2007–2008as DAC-sikersztori utolsó fejezete. A szép búcsúra készülő vendégek tűntek aktívabbnak, s Laki Balázs helyzeténél Dombi Tibornak kellett akrobatikus mozdulattal mentenie. Aztán a Loki villámgyors szélsőjének kisebb nézeteltérése támadt a kupameccset nagyvonalúan dirigáló Gaál Gyögyi játékvezetővel, s bizony sokan derültek a lelátón, amikor a bírónő határozottan zárta le a csevegést. „Fejezze be!” – hangzott a csinos, copfos hölgy vitazáró mondata, s ekkor Dombi Tibor is érezte, hogy a kupadöntő előtt kár lenne az esetleges eltiltást jelentő lapot kockáztatnia. A 36. percben aztán Igor Bogdanovics egy szabadrúgást követő kavarodás után ballábas lövésével szertefoszlatta az Integrál-DAC halovány továbbjutási esélyét is. A gól azonban – az ismert futballközhelynek ellentmondva – nem tett jót a mérkőzés színvonalának.

A második félidőben aztán felpörgette a tempót a DVSC, s a másodosztályú csapat a hajrára el is készült erejével. A hetvenedik percig tartotta magát a DAC, aztán jött a Lokihenger. A csereként beálló Czvitkovics Péter előbb gólt lőtt, majd tizenegyest harcolt ki, amelyet Bogdanovics értékesített, s öt perccel a befejezés előtt Huszák Tamás negyedszer is bevette Deli Zoltán kapuját. A nagy kedvvel játszó Igor Bogdanovics látványos szóló s pazar lövés után tette teljessé a kiütést, ráadásul a szerb csatár az Újpest elleni Ligakupa-meccshez hasonlóan újra mesternégyest produkált.

A habkönnyű DVSC-továbbjutást elintézhetnénk egy kézlegyintéssel, ám kár lenne feledni, hogy alig néhány héttel ezelőtt a DAC a Vasast búcsúztatta a Magyar Kupa negyeddöntőjében…

Továbbjutott a DVSC-TEVA, 10–1-es összesítéssel.

Legfrissebb hírek

Jefferson-Wooden minden idők ötödik legjobb idejét futotta női 100 méteren

Atlétika
18 perce

A McLarent irányító Andrea Stellát is meglepte csapata dominanciája

F1
22 perce

Izgalmas párharcok várnak ránk az atlétikai országos bajnokságon

Atlétika
45 perce

Messi addig játszhat Miamiban, ameddig akar

Minden más foci
59 perce

Ugyanaz a játékvezető vezet a Győrnek és a Paksnak is a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
1 órája

Újra exkluzív after party zárja a Magyar Nagydíjat

F1
1 órája

Őrizetbe vették a 100 méter világbajnokát

Atlétika
1 órája

Már a visszavonulást fontolgatja a Comóban is mellőzött Dele Alli

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik