Buday Dániel klubjának bravúr kell

A. A.A. A.
2008.04.09. 00:16
Címkék

A férfi KEK elődöntőjében nemcsak a Veszprém–Schaffhausen párharc, hanem a Valladolid–Rhein-Neckar Löwen csata is magyar érdekeltségű, hiszen a német együttes egyik irányítója Buday Dániel, aki – légiósévei előtt – utoljára a Veszprémet szolgálta Magyarországon. Csapatának a 27–27-es németországi döntetlen után spanyolországi bravúr kellene a továbbjutáshoz.

Buday ezúttal nem tudta gólokkal segíteni csapatát, most a hétmétereseket sem rá bízták, pedig februári visszatérése után sokáig úgy tűnt, felfelé ível a formája. A januári Európa-bajnokságot sérülés, majd az azt követő rehabilitáció miatt ki kellett hagynia, az Ebszünet után a Bundesligában viszont játéklehetőséget kapott. Néhány forduló után már nemcsak pályára lépett, hanem gólokat is szerzett, eleinte egyesével, kettesével talált be, majd egyszer hatot is bevágott, közte ötből öt hétméterest. A pályafutását nyomon követők már a válogatottba való visszatérését várták, hiszen világversenyen utoljára a 2006-os svájci Eb-n láttuk magyar színekben. A húsvét előtti Pannon-kupán nem vett részt, de nem kérdés: a jó formában lévő Buday Dánielre a jövőben szüksége lenne a magyar válogatottnak, akár irányítóként, akár balátlövőként. 2003 előtt a PickSzegedben a játékmester szerepkörét tanulta ki, később a Veszprémben átlövőposztról is szórta a gólokat tétmeccseken.

Legfrissebb hírek

„Ez csak a kezdet!” – Antonelli nem állna meg egy világbajnoki címnél

F1
27 perce

NFL: Lamar Jackson ismét megsérült, a Bills kivégezte a Ravenst – videók

Amerikai sportok
48 perce

FTC: újra édes otthon; Görgényi: 80

E-újság
1 órája

Hétfői sportműsor: DVTK–Kecskemét az NB II-ben, folytatódik az ifjúsági olimpia

Minden más foci
1 órája

Baljós árnyak – Thury Gábor publicisztikája

Labdarúgó NB I
1 órája

Vizsga előtt – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Antonelli felért a csúcsra Mexikóban: az F1 történetének legfiatalabb világbajnoka lett!

F1
1 órája

La Liga: a Getafe fordított; az Athletic Bilbao nyerte a baszk rangadót

Spanyol labdarúgás
2 órája