Fontos pontokat vesztett a Pápa

2008.03.30. 00:09
Címkék
Újabb Pápa-botlás! A kedden a Magyar Kupában a Vasast búcsúztató Integrál-DAC ezúttal az NB II Nyugati csoportjában a bajnoki címért küzdő pápai csapattal játszott 1–1-es döntetlent.

Hiába váltott edzőt Bíró Péter, a Lombard Pápa tulajdonosa, a csapat nem tud kilábalni a hullámvölgyből: az első tavaszi fordulóban elért döntetlen után a társaságot feltüzelni, kellően motiválni képtelen Kiprich József helyett a győzni akarásáról ismert Urbán Flóriánt ültette le a kispadra, ám úgy tűnik, az edzőváltás sem lendített a csapat teljesítményén. Az új szakvezető kinevezése óta mindössze egyszer győzött a Pápa, háromszor csak döntetlenre futotta erejéből – ezúttal Győrben hullajtott el pontokat.

Pedig úgy tetszett, nincs minden rendben a DAC háza táján sem, hiszen Szentes Lázár vezetőedző az eredetileg kijelölt csapatát nyolc helyen is megváltoztatta. Nagy erővel kezdett a hazai gárda, sokkal elszántabbnak tűnt riválisánál, és a mérkőzés hajrájától eltekintve szinte végig mezőnyfölényben volt. Bár a találkozó utolsó húsz percében – amikor az egyenlítő vendéggól is megszületett – eldönthette volna a mérkőzést a Pápa, az utolsó ziccert a hazaiak puskázták el: Ogbodo egyedül száguldott Szűcs Lajos kapuja felé, aki sokadszorra bizonyította nagyszerű képességét, óriási bravúrral hárított.

Mivel az éllovas Szombathely vasárnap a Barcshoz látogat, és a párosítás toronymagas esélyese, ha hozza a kötelezőt, s megnyeri a találkozót, nyolc ponttal ellép a Pápától.

Legfrissebb hírek

Heti program: pályán a Fradi az El-ben, BL- és Kl-meccsek

Minden más foci
15 perce

Kezdődhet a harmadik 40 – Sárosi László 80 esztendős

Vízilabda
40 perce

A San Francisco egy mezőnygóllal verte a címvédőt az idény eddigi legjobb meccsén – videó

Amerikai sportok
4 órája

Hétfői sportműsor: fővárosi csata az NB II-ben

Minden más foci
7 órája

Gulácsi Péternél Madridban; Liu Shaoang otthon van itt is, ott is

E-újság
7 órája

Tetőtől talpig profi – Judi Ádám jegyzete

Légiósok
7 órája

A káromkodás a futball szakmai, ipari nyelve – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
7 órája

Utolsó másodperces 57 yardos mezőnygóllal nyert a Jaguars Londonban – videók

Amerikai sportok
8 órája