Lehetnek akármekkora sztárok a csapatban, ha nem jó a közösségi szellem, mit sem érnek az egyéni képességek.
E közhelynek tetsző megállapítás Roger Lemerre-től származik, és már csak azért sem árt szem előtt tartani, mert a szakember 2000-ben Európa-bajnoki címig vezette Franciaországot, az 1998ban világbajnok „kékeknél” pedig Aimé Jacquet segítője volt. Mindez azért jutott eszünkbe, mert a jelek szerint a német válogatott nagyszerű közösséget alkot, élén a vérprofi „családfővel”, Joachim Löwvel. Az eredmények önmagukért beszélnek: a 2006-os világbajnokságon szerzett bronzérem óta 20 mérkőzést játszott a Nationalelf, és csupán kétszer kapott ki (a csehek elleni, tét nélküli Eb-selejtezőn, illetve a dánok elleni barátságos meccsen), három döntetlen mellett tizenötször győzött, a 20 fellépésen 55–11-es gólkülönbséget felmutatva!
Ennél jobban nem is demonstrálhatná a Löw-gárda, hogy bejelentkezett az Európai-bajnoki aranyéremért.
„Ha a német válogatott úgy futballozik, mint ellenünk, szerintem képtelenség megállítani” – véliKöbi Kuhn, a szerdán 4–0-ra leigázott svájci együttes szövetségi kapitánya.
Immár nem azért beszélhetünk német csatárgondokról, mert nincs igazi befejező támadójuk, Löw mesternek ugyanis újabban az okozhat főfájást, hogy kik alkossák a standard ékpárt (erre Miroslav Klosénak és a Svájcnak kétszer beköszönő Mario Gomeznek van a legnagyobb esélye). A középpálya mindig is erőssége volt a németeknek, a hátvédsor megbízhatóságát a már említett 20 meccsen bekapott 11 gól minősíti, és akkor még nem beszéltünk Jens Lehmannról: a sokak által kritizált, időnként valóban hajmeresztő megoldásokra hajlamos kapus 621 perce nem kapitulált a válogatottban!
„Még csak közelítünk a csúcsforma felé, vagyis elégedettségről szó sincs. Két hónapunk van az Európa-bajnokságig, ott kell majd maximális fordulatszámon pörögni. A nyáron még jobbak leszünk, mint most” – üzent egész EurópánakPhilipp Lahm, a Nationalelf hátvédje.
