Muszáj volt támadniuk

Vágólapra másolva!
2008.03.23. 00:01
Címkék

Meglepte, hogy csapa ta ilyen jól játszott?Meglepte, hogy csapa ta ilyen jól játszott?

A meglepetés azért túlzás, de az tény, hogy ebben az évben most nyújtotta a csapat a legjobb teljesítményt, és a látottak alapján megérdemelten nyerte meg ezt a küzdelmes mérkőzést – értékelt Garami József, az MTK szakmai igazgatója.

Hogyan sikerült ennyit javítani a csapaton a Diósgyőr elleni hazai döntetlen után?

Nem volt nekem semmi bajom azzal a mérkőzéssel, hiszen a játékosok derekasan küzdöttek, és ha a helyzeteket kihasználjuk, nem veszítünk pontokat. Egész egyszerűen akkor nem játszottunk jól, most viszont igen. Külön öröm, hogy Urbán Gábor és Pál András is kiválóan teljesített. A tavasszal a mostani első gólunk volt az első, csatár által jegyzett találat.

Feltűnt, hogy az MTK a bajnok otthonában milyen bátran támadott. Ezzel a taktikával küldte ki csapatát a pályára?

Mi mást tehettem volna? Csapatunk nem tud védekezni, így pedig egyáltalán nem járható út az, hogy betömörülünk a kapunk elé. Ha viszont saját futballunkat nyújtjuk, akkor nem lehet baj, hiszen legnagyobb erényünk éppen az, hogy játszszuk a futballt. Ezúttal túléltük az első húsz percet, amikor a Debrecen veszélyes volt, utána pedig sikerült ellenfelünk fölé kerekedni, így meglett a győzelem.

Legfrissebb hírek

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
2 órája

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
2 órája

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
3 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
3 órája

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
4 órája

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
4 órája

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
4 órája

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
4 órája
Ezek is érdekelhetik