Érdek vagy sportszerűség?

R. B. B.R. B. B.
Vágólapra másolva!
2008.03.21. 23:34
Címkék

Az alapszakasz utolsó előtti fordulójában kerül sor az utolsó rangadóra az élcsapatok között, a Szeged-Beton VE a bajnok TEVA-VasasPlaketet fogadja. Mivel az első két hely már biztosan – ha úgy kalkulálunk, hogy a nagyok hozzák a kötelező győzelmeket – a Honvédé és az Egeré, a két együttes csak a dobogó harmadik fokáért vív harcot. Ha vív egyáltalán.

Az a helyzet ugyanis, hogy a Szegednek és a Vasasnak is az lenne kedvezőbb, ha a hazai együttes nyerne, de legalább döntetlen születne, ez esetben Varga Tamáséké lenne az alapszakasz bronzérme. Ha harmadik a csongrádi együttes, az elődöntőben az Egerrel találkozik, az egyik fél nyolcadik pontjáért zajló párharcuk 2–2-ről indul egri pályaválasztással, míg a Vasas hasonló feltételek mellett a Kőér utcában a Honvéd ellen kezdené a playoffot. Piros-kék siker esetén a bajnok lenne a harmadik, ám ezzel belefutna az Eger karjaiba, idegenben kezdené a párharcot négy nullás hevesi előnyről, ahogyan a Szeged is 0–4-ről indítaná a Honvéddal szembeni csatát a Kőérben. Persze mindez csak fikció, ám a helyzet lehetőséget ad a konspirálásra.

Ezzel szemben áll az, hogy a Vasas színvonalas de eredményes pólóval szerezte meg a csoportelsőséget a Honvéddal szemben az Euroligában, és szerdán már le is játssza a negyeddöntő első partiját. A sikertől vélhetően lendületbe jöttek a piros-kékek, és öt nappal a rendkívül fontos meccs előtt nem célszerű leereszteni, mivel kérdés, fel tud-e utána újra pörögni a csapat. Ez tehát egy teljes gőzzel küzdő Vasast feltételez a pénteki rangadón, ami vendégsikert is hozhat.

De az is előfordulhat – miközben mi vadul találgatunk, különböző lehetséges kimeneteleket taglalva –, hogy a két csapat remek meccset játszik, és fordulatos összecsapáson, tiszta körülmények között nyer a Szeged, hiszen a négy nagy esetében a hazai sikerek nem mennek szenzációszámba, a szezon eddigi 11 rangadójából nyolc zárult a vendéglátó győzelmével.

Legfrissebb hírek

Erste Liga: a Brassó és a Gyergyó is győzött otthon

Jégkorong
56 perce

F1, Mexikóvárosi Nagydíj, 1. szabadedzés

F1
1 órája

Ökölvívás: három bronzérem a fiúktól az U15-ös Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Férfi kosár NB I: simán nyert a címvédő Szolnok, kikapott Kecskeméten a Pécs

Kosárlabda
1 órája

Könnyedén győzött Luxemburg ellen a magyar női válogatott

Magyar válogatott
1 órája

Vasas-siker Kaposváron, a női röplabdabajnokságban

Röplabda
1 órája

A Gyöngyöst könnyedén verve törte meg rossz sorozatát az ETO

Kézilabda
1 órája

Hansi Flick nem ülhet a kispadon a vasárnapi el Clásicón

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik