Brückner nyáron kiszáll

Vágólapra másolva!
2008.03.21. 23:34
Címkék

Karel Brückner, a cseh válogatott 68 éves szövetségi kapitánya bejelentette, hogy az Európa-bajnokság után befejezi munkáját a nemzeti csapat élén. A 34 éves edzői pályafutást maga mögött tudó szakember 1957-ben a Sigma Olomoucban játékosként kezdte karrierjét, majd edzőként többször is visszatért szeretett csapatához. Az 1983–84-es évad után 1998-ban másodízben is elvállalta a cseh U21-es válogatott irányítását, és eredményes munkáját látva 2002-ben megbízták a felnőttválogatott vezetésével. Brücknerrel az egyik legsikeresebb időszakát hagyja maga mögött Csehország: az ősz mester keze alatt a nemzeti csapat hatékony támadófutballal rukkolt ki, és 2004-ben az Európa-bajnokság elődöntőjéig menetelt, míg 2006-ban – 16 év után először – kvalifikálta magát a világbajnokságra. Igaz, ott már nem ment annyira a játék, a cseheknek nem sikerült továbblépniük a csoportjukból. „Harmincnégy év edzősködés után másfajta életvitelre vágyom” – vallott visszavonulásának okáról az idős tréner.

Legfrissebb hírek

ETO-játékosok viszik a prímet a 18. forduló válogatottjában

Labdarúgó NB I
25 perce

NHL: a Kraken kapusa 38 védéssel segítette győzelemhez csapatát

Amerikai sportok
50 perce

Kirsner Erika: Maximálisan elégedett vagyok a pályafutásommal

Kézilabda
1 órája

Öt magyar teniszező a legjobb 100-ban 2025 végén

Tenisz
1 órája

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
7 órája

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
7 órája

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
8 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
8 órája
Ezek is érdekelhetik