Tízet számoltak a lilákra

BERECZKY ATTILA, KIRIPOLSZKY TAMÁSBERECZKY ATTILA, KIRIPOLSZKY TAMÁS
Vágólapra másolva!
2008.03.13. 01:55
Címkék
Csak statisztáltak az újpesti fiatalok az időnként jól játszó DVSC-TEVA otthonában, így gólparádét láthatott az Oláh Gábor utcai stadionba kilátogató közönség. A Loki 5–0-ra nyerte meg a visszavágót, s 10–1-es összesítéssel jutott a Ligakupa elődöntőjébe.

Ligakupa-nézőcsúcs született: háromezren voltak az Oláh Gábor utcai stadion lelátóján. A sorozat elfogadottságát figyelembe véve kiugró adat a debreceni vezetőknek is köszönhető, hiszen a budapesti 5–1-es Loki-siker után úgy döntöttek, nem szednek pénzt a belépőért a negyeddöntő visszavágójára. Fergeteges hangulatra azért ne gondoljanak, szotyolahéj ropogásától volt hangos a lelátó. Izgalomra nem volt ok, hiszen a továbbjutás már egy héttel korábban eldőlt, ráadásul a lilafehérek pénteken bajnoki mérkőzést játszanak Kaposváron, így első keretükből egyetlen futballistát sem hoztak el. A vendégeknél hat ifjúsági korú játékos került a kezdő tizenegybe, így a huszadik évében járó Vituska István már rutinos rókának számított.

A kezdés előtt akadt csalódott ember a stadionban: a haiti-francia kettős állampolgárságú Abel Thermeus szomorúan baktatott a klubházból a tribünre, amikor kiderült, hogy a szükséges papírok hiányában nem léphet pályára. A 25 éves csatár néhány héttel korábban már megfordult Debrecenben, aztán Haiti válogatottjában lépett pályára egy mérkőzésen, most visszatért, ám nem játszhatott. Csernyánszki Norbert viszont a kezdés időpontjában majd háromszáz kilométerre Debrecentől, a székesfehérvári kórházban feküdt. A Loki kapusa edzésen szenvedett térdsérülést, amelyet a specialista, Abkarovics Géza operál meg. Az előzetes diagnózis szerint a kapus jobb térdéből levált egy porcdarab, a műtét után négyhetes pihenő vár rá. S miközben mindezt számba vettük, a hatalmas fölényben futballozó DVSC két góllal megtoldotta a Megyeri úton szerzett előnyét. Előbb a kiugró Rezes Lászlót ütötte el a tizenhatos vonalán a fővárosiak kapusa, Szalma Pál, a megítélt büntetetőt Igor Bogdanovics értékesítette, majd még az első negyedóra letelte előtt Rezes László lőtte ki a bal sarkot. Elfogódottan futballoztak az újpesti fiatalok, akiket Urbányi István a lelátótól figyelt (a vezetőedző szerint innen jobb perspektívából látja a játékosokat), ám a DVSC-TEVA kissé visszavett a kezdeti tempóból, így a vendégek a mezőnyben időnként egyenrangú partnernek bizonyultak. A szünet előtt Igor Bogdanovics ballal lőtt még egy szép gólt, majd a második játékrészben folytatódott a csatár parádéja. Előbb a Nagy Róbert buktatásáért megítélt büntetőrúgásból vágta a jobb sarokba a labdát, majd a remekül játszó Nagy Róbert jobb oldali beadását bombázta kapásból a hálóba a szerb légiós. Így a meccs közben eleredő esőben ázó publikum elégedetten indulhatott haza, miután a hangosbemondó segítségével kórusban konstatálta a párharc végeredményét. Loki: tíz, Újpest: egy…

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
41 perce

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
43 perce

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
44 perce

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
52 perce

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
1 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
1 órája

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
1 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik