Milliókat érő üzlet

Tudósítónktól TudósítónktólTudósítónktól Tudósítónktól
2008.03.13. 01:55
Címkék

Székesfehárváron a városi bíróságon folytatódott a Videoton FC Kft.-nél az előző vezetőség idejében feltárt szabálytalanságokkal kapcsolatos per. Most egy játékosügynököt hallgatott meg a bíróság. B. T. a tárgyaláson elmondta, hogy 2003-ban és 2004-ben három román játékost vitt a Videoton FC Kft.-hez. A labdarúgók Fehérváron csak néhány napot töltöttek el, különböző vizsgálatokon és próbajátékon vettek részt, majd M. E. klubvezető irányításával megkötötték a szerződést is. Az összeget dollárban határozták meg, a három játékos mintegy 12 ezer dollárt (2.1 millió forintot) kapott a játékjogért havonta. A játékosügynöknek arról nem volt tudomása, hogy a Videoton FC Kft. milyen szerződést köt a játékosokkal, abban viszont egyértelműen megállapodott a klub vezetőivel, hogy a szerződéskötés a magyar jogszabályoknak megfelelő legyen.

Legfrissebb hírek

Videó: Pintér Dániel megszerezte első gólját az Inter Miamiban, de kikapott az MLS kirakatcsapata

Légiósok
35 perce

Torna Eb: A korábbi sérülések dacára készen áll a csapat a rajtra

Torna
36 perce

Vajda Oszkár: Minden nap elmondtam, hogy világbajnok akarok lenni

Utánpótlássport
1 órája

Úszás: megdöntötte a 4x100-as világcsúcsot az Egyesült Államok vegyes nemű vegyesváltója

Úszás
1 órája

WNBA: Juhász Dorka is hozzájárult a Lynx újabb győzelméhez

Amerikai sportok
1 órája

Ferran Torres kihagyja a Barcelona edzését, nagyon közel a PSG-hez – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Xavi nem akarja átalakítani a holland iskolát

Minden más foci
1 órája

Visszavonult Russell Westbrook

Amerikai sportok
1 órája