Nem tört meg a sorozat

RÁC BENEDEK BALÁZSRÁC BENEDEK BALÁZS
2008.03.10. 22:48
Címkék
A szünetre úgy tűnt, eldől a mérkőzés, ám a fordulás után a Szeged felzárkózott, végül csak megnehezíteni tudta a Honvéd dolgát.

Egy órával a mérkőzés kezdete előtt érkeztünk a szegedi „sátortábor” melletti sportcsarnokba, ahol a Honvéd teljes szárazföldi személyzete (edzők, vezetők) a győri kézisek Bajnokok Ligája-mérkőzését figyelte a televízióban. Az ETO balszerencsés veresége után pedig abban reménykedtek, hogy ha már a kézilabdások fantasztikus győzelmi sorozata megszakadt, az övék nem fog: amióta ugyanis Domino a Honvéd, még sohasem kapott ki a Szegedtől. Az ellenoldalon a harmadik szegedi meccsére készülő Kásás Zoltán edző persze érthetően a sorozat megtörésére készült.

A sátortetős uszodába egy kanyargós bejáraton keresztül jutottunk be, ahol egy „kémmel” is találkoztunk. Bizony, Kiss Csaba, az Eger játékosa mestere, Gerendás György megbízásából kamerával felszerelkezve érkezett a rangadóra, hogy figyelemmel kísérhesse a meccset, főleg a rájátszás elődöntőjében várható ellenfélként nekik jutó Szegedre fókuszálva.

A válogatott balkezese, illetve a Vasas kapusa, Nagy Viktor mintegy ötszáz néző társaságában – ez bizony telt házat jelent a sátor alatt – azt láthatta, hogy Vindisch Ferenc jobb felső sarkos bombájával villámgyorsan vezetést szerez a vendég Honvéd, amely a folytatásban is kézben tartotta a mérkőzés irányítását. Balatoni Máté ugyan még előnyből egyenlíteni tudott, ám a Szeged jellemzően csak futott riválisa után. Varga Tamás szabaddobásgóljával érték újra utol a vendégeket (3–3), ám erre válaszként három Honvéd-gól érkezett: Vindisch másodszor, GórNagy Miklós Szivós Márton remek passza után húzásból volt eredményes, Fodor Rajmund pedig lepókhálózta a bal felső sarkot.

Úgy tűnt, a nagyszünetre eldőlt az összecsapás (4–7), a Szeged azonban nem adta fel, és a remekül pólózó Varga Tamás vezérletével kétszer is felzárkózott egy gólra, sőt ha Gergely István nem védi a szerb Milos Korolija lövését, egállal vágtak volna neki a felek a záró nyolc percnek. Varga Péter a támadóidő lejárta előtt egy másodperccel távolról egyenlített – 3–3 után lett újra döntetlen –, fél percre rá azonban már ismét a Honvédnál volt a fór, Bárány Attila emberelőnyből volt eredményes. Jó két perc múlva a centert kiállították, Kásás edző időt kért, Weszelovszky László lövését viszont Gergely bravúrral védte, majd újra ő nyerte meg a párharcukat. Ahhoz képest, hogy a félidőben már biztosnak éreztük a Domino sikerét, nagy csata alakult ki a meccs végére. Két és fél perccel a lefújás előtt Kiss Gergely növelte megint kettőre a vendégek előnyét, miközben másfél perccel a vége előtt a Szeged Molnár Tamás kiállítása után lövés nélkül fejezte be a fórt, ez el is döntötte a mérkőzést.

A Honvéd sportszerűen küzdött, nem számolgatott, milyen eredmény és ellenfél lenne neki jó a rájátszásra, megszerezte a győzelmet, és az élen zárhatja az alapszakaszt, míg a március 21-i Szeged–Vasas rangadó a harmadik helyről dönthet.

Legfrissebb hírek

Óriási végjáték után a Denver visszavágott a Chiefsnek – videók

Amerikai sportok
2 órája

Piastrit megbüntették – változott a Mexikóvárosi Nagydíj végeredménye

F1
3 órája

„Ez csak a kezdet!” – Antonelli nem állna meg egy világbajnoki címnél

F1
3 órája

NFL: Lamar Jackson ismét megsérült, a Bills kivégezte a Ravenst – videók

Amerikai sportok
4 órája

FTC: újra édes otthon; Görgényi: 80

E-újság
4 órája

Hétfői sportműsor: DVTK–Kecskemét az NB II-ben, folytatódik az ifjúsági olimpia

Minden más foci
4 órája

Baljós árnyak – Thury Gábor publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Vizsga előtt – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája