Segítene, ha hívnák

SZÖLLŐSI GYÖRGYSZÖLLŐSI GYÖRGY
2008.03.05. 00:55
Címkék
Hosszú évek után búcsút intett a Dinamo Kijev kispadjának az ukránok legendás magyar edzője, Szabó József. A 68 esztendős szakember azonban csak a klubfutball taposómalmából lépett ki, ettől függetlenül még tettre kész, például szívesen segítene a magyar futballnak is – idehaza azonban szinte figyelemre sem méltatták jelentkezését.

Amikor tavaly ősszel sokadszor került válságba a nagy múltú Dinamo Kijev, újra Szabó Józsefet, a klub élő legendáját, egyben ügyvezető alelnökét bízták meg a szakmai munka irányításával. A hajdani világbajnoki negyedik helyezett szovjet válogatott futballista, aki kilenc éven át irányította az ukrán válogatottat is, nemegyszer segítette már ki a kátyúból az eredménytelenség miatt megfeneklett csapatot. Legújabb szerepvállalásához segítségül hívta Rácz Lászlót, aki a nyolcvanas években volt az egyesület sztárja (Eb-ezüstérmes a szovjet válogatottal 1988ban). A spanyolországi kitérő után, pályafutása végén a Ferencvárosban levezető Rácz László idehaza rövid ideig edzőként is dolgozott a sportágban (Varga Zoltán segítője volt az FTC-nél), többnyire azonban az üzleti életben tevékenykedik, s akkor tűnt fel újra a sportlapokban, amikor afféle menedzserként segítette a kijevi szerződéshez Farkas Balázst, az ifjú nyíregyházi tehetséget. Tavaly ősszel aztán korábbi klubja, a legendás Dinamo Kijev Szabó Józsefet bízta meg a szakvezetői feladatokkal, aki felkérte másodedzőnek, s Rácz László fiatalkori sikerei helyszínére költözött, a Dinamo híres edzőbázisának lakója lett.

Azóta kiderült, a megbízatás nem szólt túlságosan hosszú időre, nem sokkal azután ugyanis, hogy Szabó József betegsége miatt lemondott a vezetőedzői feladatokról, számára sem maradt hely a csapat kispadján. Az ideiglenes edző, Oleg Luzsnij még számított ugyan a magyar nemzetiségű egykori klasszis segítségére, de karácsony előtt véget ért számukra a közös munka. Az új edző, Jurij Szjomin új stábot hozott, Rácz László azóta újra itthon van, ismét cége ügyeit intézi, de azt mondja, élményt jelentett számára a csaknem három hónapos kijevi feladat, és egyáltalán nem zárkózik el attól, hogy megfelelő ajánlat esetén megint a futballal foglalkozzon. Elárulta azt is – miután bepillantást nyert a klub belső életébe –, hogy a hajdan szervezettségéről híres kijevi Dinamónál is akadnak problémák.

A fővárosi kirakatcsapatnál nem csupán a szakmai stáb, a vezetőség is változott, a lábadozó Szabó József immár nem játszik olyan markáns szerepet az együttes irányításában, mint korábban, valójában úgy tűnik, hogy visszavonult a napi munkától. Ez azonban nem jelenti azt, hogy most, miután felépült betegségéből, ne lenne korát meghazudtolóan aktív. Alig két hónapja született gyermeke a 68 esztendős, Ukrajnában köztiszteletben álló szakembernek, akit információink szerint igazán már csak egy feladat motiválna: ha a magyar futball döntéshozói kérnének tőle segítséget. Úgy tudjuk, hogy közvetítők révén a válogatott élére folyvást külföldi, az európai élfutballban nevet szerző edzőt kereső MLSZ-ben is konkrétan felvetődött a magyar származású volt ukrán szövetségi kapitány neve, ám a felek tárgyalásig sem jutottak el, mert a Kisteleki István vezette elnökség nem Szabó Józseffel képzeli el a szakmai megújulást.

Ebben a pillanatban úgy tűnik tehát, hogy a legfiatalabb generáció képviselőjének, Farkas Balázsnak a feladata lesz, hogy tovább öregbítse a magyarok jó hírét az ilyen szempontból óriási hagyományokkal és elődökkel büszkélkedő Dinamo Kijevnél. Persze alighanem nehezíti a játékos dolgát, hogy magyar „mentorai” nincsenek már a szakmai stábban, továbbra is az első csapat keretének tagja azonban a magyar ifiválogatott csatár, és Rácz László szerint van rá esély, hogy egyre több lehetőséget kapjon a jövőben.

Csak remélni lehet, hogy ez így is lesz…

Legfrissebb hírek

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
58 perce

„Szoboszlai-dupla és egy Kerkez-gól, 3–0-ra nyerünk!” – a magyar drukkerek optimisták a meccs előtt

Magyar válogatott
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: otthon nyert a Szolnok és az Alba is

Kosárlabda
1 órája

Pierce Charles kivédte Kvarachelia büntetőjét, testvére, Shea pedig a 99. percben győztes gólt szerzett!

Minden más foci
1 órája

Tíz gólt rámolt be az Acélbikák kapujába a Gyergyó, idegenben gálázott az UTE az Erste Ligában

Jégkorong
1 órája

Izgalmas meccsen verte a Fradi az Egert a kézi NB I-ben

Kézilabda
1 órája

Redzic, Szoboszlai és Lukács játszik elöl – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
2 órája

A címvédő lengyelek az első döntősök a férfi röpi Eb-n

Röplabda
2 órája