Nagybetűs élet

A mezére vasalt 16-os ne tévesszen meg senkit, Pálinger Katalin az ETO – és persze a válogatott – első számú kapusa. A győriek viszonylag jó eredménnyel zárták legutóbbi 30 tétmeccsüket: az összeset megnyerték… Vitathatatlan, ehhez kellett Görbicz Anita, Vérten Orsolya, Tomori Zsuzsanna vagy éppenséggel Aurelia Bradeanu, Simona Spiridon és Ana Djokics remeklése is, de – ide a rozsdás bökőt – a veretlenségi sorozat nem nyúlna lassan Dallas hosszúságúra, ha a zöld-fehérek összeállítása nem Pálingerrel kezdődne. (Csak zárójelben: az iménti megjegyzéssel a legkevésbé sem akarjuk a kapott gólok ellen szintén kézzel-lábbal „tiltakozó” kollegina, Herr Orsolya érdemeit csökkenteni!)

Az ETO három Bajnokok Ligája-mérkőzést vívott meg februárban, s mivel fentebb már esett szó a mesés szériáról, hozzá sem kellene fűzni, hogy háromszor két ponttal gazdagodott. Előbb a Lada Togliatti otthonában győzött 28–22-re, majd a sajátjában intézte el a Nürnberget és az Oltchim Valceát (30–25, illetve 30–27). Nem csupán a kapust, társait is megsértenénk, ha utóbbi párharcot elintéznénk a végeredmény közlésével, úgyhogy szenteljünk egy bekezdést a február 24-i gálának. Tehát: a Valcea néven futó román válogatott ellen úgy szárnyalt a Győr, hogy ahhoz képest az augusztus 20-i légi parádé figyelemre sem méltó röpködés. A kontinens (egyúttal a földkerekség) legjobbjai közé sorolt Oltchimnak annyi esélye volt a pontszerzésre, mint hóembernek a nyaralásra. A másnapi NS „A csoda neve: Pálinger” címmel indította beszámolóját, és valóban: a 29 esztendős (pardon…) klasszis úgy őrizte kapuját, hogy azt nagyobb bravúr volt bevenni, mint anno Buda várát. „Nem kézilabdáztunk hibátlanul” – rögzíthettük gyorsértékelését, amit egyfelől azért volt jó hallani, mert kiderült, a tehetséggel együtt a szerénység is vele született, másfelől azért, mert nyomban eljátszhattunk a gondolattal: mi történik, ha egyszer tökéletesen teljesít az ETO?

Itt jegyezzük meg, a Gabriel García Márquez alkotásaiért rajongó, William Shakespeare műveit úgyszintén előszeretettel forgató hölgy még gyerekként olvasta Székely Éva könyvét, és – Helsinki olimpiai bajnokával együtt – azóta vallja: sírni csak a győztesnek szabad. Hogy mire akarunk kilyukadni? Arra, hogy szíve szerint 2008-ban kétszer boldogan elpityeredne, először a BL-döntőt, másodízben pedig a nyári játékok fináléját követően…

Bármennyire is feledhetetlen emlékké válna Peking, biztos, hogy a kapus továbbra is Győrt emlegetné kedvenc városaként. Nem meglepő, hogy a – saját honlapján feltett – kérdésre, miszerint mit cipelne magával egy lakatlan szigetre, így felelt: „Nem akarok egy lakatlan szigetre egyedül menni, ám ha mégis muszáj, akkor egy helikoptert vinnék, amivel azonnal vissza tudnék jönni…”

Az említett tehetség és szerénység mellé ezennel hozzácsaphatjuk a humorérzéket is. A legnépszerűbb magyar sportolók egyikéről nem árt tudni: mielőtt kézilabdázónak állt volna, úgy gondolta, megpróbálkozik a karatéval. Alig múlt kilenc, amikor úgy vélte, Veszprémi Linda nyomába érhet, csakhogy az első foglalkozásra az előírt hat óra helyett hat után öt perccel esett be.

Mármint hajnali hat után öt perccel.

A minden bizonynyal ígéretes karrier el sem kezdődhetett: Kati még a küszöböt sem merte átlépni, oly félelmetes üvöltés hallatszott ki a teremből. Nem sokkal később már a kézilabdázók foglalkozásán vett részt – lám, öt rövid perc mennyit számít egy hosszú pályafutásban…

Abban a pályafutásban, amely egy-két hétig szünetel: a labdára rálépő Pálinger Katalin bokaszalagja szombaton Nürnbergben beszakadt.

Természetes lévén, ezt sem kellene hozzábigygyeszteni, de tegyük meg: a Győr 36–25-re győzött Németországban, míg a kapuvédő azt követően járt szerencsétlenül, hogy hárította a hazaiak egyik próbálkozását. A második félidő elején bekövetkezett balesetig úgy tűnt, megannyi februári naphoz hasonlóan ez is az övé lesz. Fájdalom, nem lett az.

De erről ennyit. Különben sem tartozik ide, hiszen az ETO március elsején lépett fel Nürnbergben…