Az arany a cél Pekingben

RÁC BENEDEK BALÁZSRÁC BENEDEK BALÁZS
2008.02.27. 23:36
Címkék
Remek teljesítménnyel harcolta ki az olimpiai részvételt a női pólóválogatott az Imperiában megrendezett selejtezőn. Godova Gábor játékosai hét mérkőzést játszottak Olaszországban, és csak a házigazdák tudták – büntetőkkel – legyőzni a magyarokat.

Mi volt a siker legfonto sabb összetevője?Mi volt a siker legfonto sabb összetevője?

Kiemelném a csapategységet, illetve hogy a felkészülés alatt mutatott teljesítményt éles körülmények között is hozni tudták a lányok – mondta Godova Gábor. – Nagy öröm a kvótaszerzés, ami egyben felelősség is, hiszen az esélyesek között emlegetnek minket.

Ezt az Olaszországban mutatott teljesítményével érdemelte ki a csapat?

– Igen. Letettük a névjegyünket, jó mérkőzéseket játszottunk. Tagjai vagyunk a szűk elitnek, ahová a női pólóban kevesen jutnak be. Az utóbbi évek női világversenyeit szinte mindig más csapat nyerte meg, és a pillanatnyi forma dönt Pekingben is. A győzelemért utazunk az olimpiára, ami nem nagyképűség, hiszen csak ilyen hozzáállással érdemes dolgozni.

Az olimpiai csoportok sorsolása miatt a bronzmeccsnek is volt tétje.

Amíg nem volt biztos a kvóta, addig nem is foglalkoztunk vele, csak a négy közé kerüléskor kezdtünk tovább gondolkozni. Nem lett volna jó vesztes mecscsel búcsúzni, ráadásul a negyedik helyezett a negyedik kalapba kerül a pekingi kiemelésnél. Az elsőben vannak az amerikaiak és az ausztrálok, a másodikban a hollandok, illetve az olaszok, a harmadikban az oroszok és mi, a negyedikben a görögök és Kína.

Az olimpiai selejtező során mivel sikerült az ellenfelek fölé kerekedniük?

A védekezésre fektettük a hangsúlyt, ami megadta a csapatjáték alapját. Ha erre építve kellően lendületesen támadtunk, azzal elbizonytalanítottuk az ellenfelet. Időszakosan adódtak pontatlanságok a támadójátékunkban, de örömteli, hogy sok helyzetet alakítottunk ki. Tanulsággal is szolgált a torna. Az olaszok ellen az utolsó percben visszaúszott a harmadjára kiállított Szremkó Krisztina, amiért büntetőt ítéltek ellenünk. Erre a játékosnak, de nekünk, a kispadon ülőknek is figyelnünk kell.

Azok a pólósok alkotják majd az olimpiai csapatot, akik megszerezték a kvótát?

Egyelőre azt tudom, ez a tizenhárom lány nagyon jó csapatot alkotott a parton és a vízben is. Ettől függetlenül az a húsz kerettag, aki eddig együtt dolgozott, mind ott lesz a felkészülés kezdetén, mivel a legjobb csapattal szeretnék utazni – a többieknek azonban nagyon nehéz dolguk lesz, ha valakit is ki akarnak szorítani a csapatból.

Legfrissebb hírek

Óriási végjáték után a Denver visszavágott a Chiefsnek – videók

Amerikai sportok
2 órája

Piastrit megbüntették – változott a Mexikóvárosi Nagydíj végeredménye

F1
3 órája

„Ez csak a kezdet!” – Antonelli nem állna meg egy világbajnoki címnél

F1
3 órája

NFL: Lamar Jackson ismét megsérült, a Bills kivégezte a Ravenst – videók

Amerikai sportok
4 órája

FTC: újra édes otthon; Görgényi: 80

E-újság
4 órája

Hétfői sportműsor: DVTK–Kecskemét az NB II-ben, folytatódik az ifjúsági olimpia

Minden más foci
4 órája

Baljós árnyak – Thury Gábor publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Vizsga előtt – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája