Amikor nem kell győzni

Ha valaki idáig azt hitte volna, a Bajnokok Ligájában nagyobb a csapatokra nehezedő eredménykényszer, mint a bajnokságban, annak álljon itt a Milan példája a feltevés határozott cáfolataként: a mellékelt statisztikából is kiderül, a piros-feketék a legrangosabb európai sorozatban korántsem nyújtanak jobb teljesítményt, mint a Serie A-ban (sőt a csapat az elmúlt négy szezonra vonatkozó adatok szerint az olasz élvonalban 66.7 százalékos, míg a nemzetközi versenyben csak 66 százalékos hatásfokkal gyűjtötte a pontokat). És mégis, a gárda a BL élmezőnyében immár „bérletesnek” számít (évek óta nem rendeztek elődöntőt a Milan nélkül), míg az olasz bajnokságban ezen idő alatt nem sikerül felkapaszkodnia a csúcsra. Bármennyire is meghökkentő tehát, „ugyanazért” a munkáért az európai élcsapatok között arany- és ezüstérmeket, Olaszországban viszont csupán az aktuális bajnok által „meghagyott” BL-helyek egyikét kapják (ha egyáltalán...) Paolo Maldiniék.

A némileg talán meglepő kettősség magyarázatát tökéletesen megvilágítja Carlo Ancelotti együttesének szerda esti összecsapása. A Milan a BL nyolcaddöntőjének első mérkőzésén az Arsenal otthonában ért el a gárdára nézve rendkívül hízelgő 0–0-s döntetlent, amellyel lépéselőnybe került a visszavágóra a Premier League éllovasával szemben. Láthatjuk tehát, hogy az egyenes kieséses rendszerben a győzelem igénye sokszor csak fölösleges kockázatot jelent a résztvevőknek, miközben – a milánóiak példája alapján – sokszor az egy pont is aranyat ér. (A címvédő Milan esetében ezt vehetjük szó szerint is...) Arról nem is beszélve, hogy az őszi csoportküzdelmek utolsó körében (köreiben) a már továbbjutónak számító csapatok, mivel nincs „szükségük” a három pontra, nem ritkán tartalék játékosaikkal vagy fiataljaikkal állnak ki, és maradnak alul – negatív következmények nélkül.

Ezzel szemben a hazai bajnokságban minden egyes botlásnak súlyos ára van, hiszen az elvesztegetett pontok a végeredménynél a nemzetközi, így a BL-szerepléstől foszthatják meg az adott együttest, és akkor már az is teljesen mindegy, kik voltak a legyőzők. A Milan példájánál maradva: a Siena elleni döntetlen legalább annyira fájó, mint az Intertől elszenvedett vereség.

Az eredmények „díjazásának” furcsa logikája azonban ne tévesszen meg senkit: nyilvánvaló, hogy Kakáék komolyabban veszik a Bajnokok Ligája ütközeteit, mint egy-egy kevésbé jelentős Serie A-s meccset. Sőt a Milan hazai botladozása és európai menetelése között feszülő ellentétet éppen az oldja fel, hogy amíg Olaszországban – akár tudatosan, akár akaratlanul – az agyonhajszolt sztárok valamelyest kiengednek a némely simábbnak ígérkező találkozó előtt, a valóban fontos BL-rangadókon hihetetlen összpontosítás jellemzi ugyanezeket a játékosokat.