Hideg zuhany a fagyos pályákon

Vágólapra másolva!
2008.02.17. 23:16
Címkék

játékosok gyakran hajmeresztő dolgokat műveltek a pályán, sok volt a pontatlanság, a technikai hiba. A koncentrációjuk egyáltalán nem tűnt optimálisnak, amit egyébiránt Supka Attila is kiemelt a meccs utáni nyilatkozatában. A Loki győzelmét nem tudásbeli fölényének, hanem küzdeni akarásának köszönhette. Sajnos azt kell mondanunk erről a meccsről: aki nem látta, ne sajnálja…

A nívó tekintetében nem lehetett illúziója a Sóstói-stadionba szombat délután kilátogató 200 nézőnek. Az FC Fehérvár ugyanis a Kaposvár NB III-as ligacsapatát látta vendégül, mivel Prukner László a Ligakupa-szereplés helyett edzést tartott az első keret játékosainak… Annak ellenére, hogy a sorozatot éppen a klubvezetőkkel és a szakemberekkel egyeztetve hívta életre az MLSZ, több csapatnál sem a célnak megfelelően használják ki a lehetőséget. Korábban mások mellett a ZTE-t, a Fehérvárt, az Újpestet vagy éppen a Debrecent is érte ilyen kritika, de szankciókat a nyilvánvaló esetekben sem alkalmaztak, pedig a versenykiírás szerint az edzők a Ligakupában kötelesek a legerősebb összeállításban pályára küldeni csapatukat.

Nyíregyházán ugyancsak gyenge meccsen az a REAC tudott nyerni 1–0-ra, amely vélhetően utoljára játszott ezen a néven (a tavasszal valószínűleg Sopron-REAC-ként szerepel). Felejthető volt a Vasas és az MTK (1–1) „csörtéje”, csakúgy, mint a Tatabánya–ZTE meccs (1–2), amelyen csupán az okozott némi izgalmat, hogy a vendégek a hajrában értékesített büntetővel tudtak nyerni. Ennyi az élmény, amellyel gazdagodtak a jelenlévők…

Az újpestiek szerint remekül megerősített lila-fehér csapat háromezer néző előtt 2–1-re nyert Diósgyőrben. A mutatott teljesítmény elnyerte ugyan a vendégek edzőjének, Urbányi Istvánnak a tetszését, tudósítónk szerint azonban a DVTK és az Újpest produkciója is hagyott kívánnivalót maga után. Pakson – így tessék elképzelni – egyetlen alkalommal sem lőtt kapura a BFC-Siófok. Nem csoda, hogy Tököli Attila gólpasszaival könnyedén nyert 3–0-ra Gellei Imre együttese.

A gyenge színvonalnak természetesen objektív okai is voltak. A hét végére tudniillik váratlanul visszatért a télies időjárás, a nagy erejű széllökések jelentősen befolyásolták a mérkőzéseket mind a hét Ligakupa-meccsen. A hőmérők higanyszála jó néhány fokkal a fagypont alá süllyedt, vagyis a körülmények nem voltak éppen ideálisak. Ezek a tények is hozzátartoznak az igazsághoz, felmentést azonban nem adhatnak, akkor sem, ha az edzők többsége kizárólag (!) a hideggel és a széllel magyarázta az alacsony színvonalat.

Ha a szakembereknek mégis igazuk van, akkor viszont mindenképpen biztató hír, hogy az előrejelzések szerint a bajnoki rajton már jó idő, napsütés és szélcsend, következésképpen jobb minőségű futball várható…

Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
12 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
12 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
12 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
12 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
12 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
13 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
13 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
14 órája
Ezek is érdekelhetik