Mestermunka a végén

Megy ez, mint a karikacsapás! A magyar fiúk olyan első harmadot produkáltak vasárnap délben, hogy a horvát csapat az első szünet elején a kispadnál libasorban állva várta meg, míg a mieink bevonulnak az öltözőbe… A magyarok játékának színvonala ugyanis jottányit sem esett fél nap leforgása alatt, ami önmagában is örvendetes, hiszen szombat este tízkor még, vasárnap déli tizenkettőkor pedig már a jégen volt a válogatott, azaz nem sok pihenőidő maradt. Alig több mint tíz perc után mégis hárommal vezettünk, szóval élvezet volt a meccs minden pillanata. A győzelmet az egész tornán jól teljesítő Holéczy Roger, valamint Lencsés Tamás gólja alapozta meg, akiknek Benk András, illetve két újvárosi ifjú asszisztált, ami azt is jelzi: a csapat minden tagja, azaz fiatal és rutinos, első soros és kiegészítő ember, bekk és csatár egyaránt kivette a részét a sikerből. Budai Krisztián meg jórészt munka nélkül ácsorgott a ketrec előtt, dolga csak akkor akadt, ha a horvát bekkek saját harmadukból kibombázták a korongot, s le kellett készíteni a pakkot az újrainduláshoz.

Élvezetes hoki folyt a jégen, és nem kellett sokáig várni a negyedik és az ötödik gólra sem. Előbbit megelőzően Benk butaságot csinált, mert kapura küldte a korongot a jobb oldali bulikör széléről ahelyett, hogy a kék vonalon üresen posztoló bekkjeink valamelyike elé passzolt volna. Ezután azonban visszaszerezte a pakkot, s ebből kerekedett ki az a szép adogatás, amelynek végén Holéczy kapásból gyönyörűen eltalálta a jobb felsőt. Erre tett még rá Galanisz Nikandrosz, amikor Tokaji Viktor indításával sprintelt a kapu elé, s emelt a vas alá – mestermunka volt ez is.

A végén még Kovács Csaba is feliratkozott a gólszerzők közé – ráadásul az összes többi találatunkhoz hasonlóan azonos létszám mellett –, s habár a horvátok szépítettek fórból, az egész meccsre is igaz, hogy mestermunka volt, mert a magyar válogatott akkor sem állt le, amikor már réges-régen zsebben volt a győzelem. Ezt így is kell tenni.

Három nap alatt is sokat fejlődtek a fiúk.