Csillag született

CH. G. A.CH. G. A.
2008.02.10. 23:10
Címkék

Ha a közönség létszáma értékmérő, igazán jelentős sportesemény töltötte meg szombat este a Papp László Budapest Sportarénát: minimum négyezren voltak kíváncsiak napjaink felkapott küzdősportja, a K1 World Grand Prix utolsó európai selejtezőjére.

„A K1-gyel, az MMA-val és az összes, hasonló jellegű küzdősporttal ugyanaz a gond, mint az ökölvívással, sőt ha lehet, még nagyobb mértékben: csak egy bizonyos szint fölött jelent esztétikai élményt, ha viszonylag képzetlenek a küzdő felek, akkor a meccset meglehetősen könnyű összekeverni a verekedéssel. Szerencsére képzett harcosok is szorítóba léptek ma” – segített elhelyezni egyfajta koordinátarendszerben a szombat esti eseményt Kovács István olimpiai, kétszeres világ és Európa-bajnok, valamint profi világbajnok ökölvívó, aki részt vállalt a „vegyes harcművészet” nevű sportágban ez alkalommal bemutatkozó Bárdosi Sándor felkészítésében.

A nézőtéren nem volt baj a színvonallal: kilenc K1-világbajnoki cím gazdája foglalt helyet a „ringside” székeken, az első sorban: Remy Bonjasky (2), Peter Aerts (3) és Ernesto Hoost (4), valamenynyien hollandok.

A tengerikígyó-hosszúságú program a negyedik párban forrósította fel a nézők hangulatát: ekkor a bosnyák Dzenan Poturak egy állcsúcsra mért klasszikus ütéssel – amelyre még Kokó is csettintett – úgy kiütötte Nagy Tibort, hogy szerencsétlen magyar már „röptében” eszméletét vesztette, s a padlón percekig kellett életet lehelni belé.

Sikerrel.

A francia Freddy Kemayo „térd-K. O.-val” vágott vissza a fehérorosz Szergej Guznak a közelmúltban elszenvedett vereségért – magyarán szétrúgta a térdét –, s máris jött Bárdosi Sándor, a sydneyi olimpia ezüstérmes kötöttfogású birkózója, a szumó világés Európa-bajnoka a litván Paulius Poska ellen, az MMA nevű sportágban.

Ami másfél percen át a ringben történt, arra senki sem számított. Bárdosi – fittyet hányva a nála hét évvel fiatalabb litván ütéseire – bikaként, leszegett fejjel rontott ellenfelére, gyorsan földre vitte, jól megpuhította, majd némi fogáskeresés után egyszerűen megfojtotta. A litvánt úgy kellett újraéleszteni, Bárdosi tehát csodálatos K. O.-val kezdte karrierjét immár harmadik sportágában.

Az éjszakába nyúló program – benne Karacs Attila mérkőzésével – lapzártánk után fejeződött be.

Legfrissebb hírek

Van Dijk betalált, de Nakamura egyenlített!

Foci vb 2026
10 perce

Manuel Neuer: A cserék is jó energiákat hoztak a játékba

Foci vb 2026
29 perce

Nincs gól az első félidőben

Foci vb 2026
32 perce

Mocsári Bence megnyerte a paratriatlon Európa-bajnokságot

Egyéb egyéni
58 perce

Littler és Humphries együtt lett dartscsapat-világbajnok

Egyéb egyéni
1 órája

„Nem ilyen versenyt akartam” – Russell szerint rossz volt a stratégia, és aggódik a Ferrari formája miatt

F1
1 órája

Elkezdődött a holland–japán csata

Foci vb 2026
1 órája

Területi osztályozók: a Szolnok és az SBTC is feljutott a harmadosztályba

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik